Bukta?

2024.08.30. 07:02

Most akkor mi lesz a Lánc utcai szellemházzal?

Nem világos, hogy miért döntöttek úgy, hogy előbb terveztetnek és csak utólag vizsgálják meg, hogy egyáltalán megéri-e nyugdíjasházat kialakítani a Lánc utcai tömbből. Az ötletelés 60-70 millióba került, miközben például még az akvaparknál is előbb készült el a megvalósíthatósági tanulmány, mint a tervek, azok még sehol sincsenek.

Bóka Máté Ciprián

Az uborkaszezonban, nyilvánvalóan a legkisebb hírverést is kerülve csavarták le a Lánc utcai hírhedt tömb nyugdíjasházzá való átalakításának elképzelését, hiszen csupán egy nyár végi bizottsági ülésen mertek erről dönteni. Azért is volt arra szükség, hogy szinte fű alatt – a már lezajlott választás után – lépjék ezt meg, mert a jelenlegi városvezetésnek ez lett volna talán az egyetlen nagyobb fejlesztési ötlete az elmúlt években, és most kiderült: még ezt sem sikerült tető alá hozniuk, sőt közel 60 milliót költöttek el gyakorlatilag feleslegesen, hiszen nemcsak koncepciótervet készítettek, hanem belevágtak a kiviteli tervekbe is. . 

 

A projekt leállításáról szóló bizottsági ülésen ugyanakkor az Eco-Cortex Kft. által készített megvalósíthatósági tanulmányra, és az arról szóló szakértői feljegyzésre hivatkoztak. A végrehajtással megbízott Pécsi Városfejlesztési NZrt. vezérigazgatója, Csúcs Zoltán az ülésen ugyanis azt mondta, hogy csatolták ezt a közel 100 oldalas tanulmányt is, amelyben kifejtik, hogy miért nem lehet költséghatékonyan megvalósítani az emelt szintű nyugdíjasházat.

 Csakhogy valamilyen oknál fogva ez a tanulmány nem elérhető azóta sem – és hiába kértük, nem kaptuk meg utólag sem. 

Mindössze egy néhány oldalas "szakértői" feljegyzést csatoltak, ami azonban általánosságokat fogalmaz meg háttérelemzés nélkül. Csúcs azt sem tudta pontosan megmondani, hogy az önkormányzat mennyit költött a tanulmányra – igaz, ezt az önkormányzat részéről sem közölték. 

Csak nézett, hogy akkor mos mi lesz? 

Az ülésen egyébként még a DK-s elnök, Kunszt Márta is nagy szemeket meresztve tette fel a kérdést, hogy

 akkor mégis mi lesz a Lánc utcai épülettel?

 Erre azonban lényegében senki nem tudott válaszolni. 

Kamarás Péter, a Fidesz-KDNP-ÖPE képviselője pedig az feszegette, hogy lehet az, hogy miután megbíztak egy céget a tervezéssel, csak utána kérdezték meg a szakértőket a megvalósításról, s vajon a kettőt nem lehetett volna felcserélni. Hencsei Zsolt, a Tiszta Kezek Frakció képviselője szerint pedig egy statikus és egy építészmérnök ennek a pénznek a töredékéből meg tudta volna mondani, hogy egyáltalán érdemes-e belevágni a tervezésbe. 

Az akvaparknál éppen fordítva volt

Mindenesetre az akvapark esetében mindent fordítva készítettek elő – persze tény, hogy abból sem lett eddig semmi. 

Az akvaparkról szóló tervpályázat előtt már elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, a talajvizsgálatai és környezetvédelmi, hidrogeológiai jelentés, valamint a termálvíz-feltárási lehetőségek felméréséhez szükséges előzetes földtan-, vízföldtani tanulmány is. Mindez ráadásul már két évvel ezelőtt volt, egyelőre pedig csak látványos rajzok készültek a létesítményről, a tervezési szakasz meg talán elkezdődik valamikor. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában