Múltidéző

2024.08.11. 12:01

Mindenki megtalálta a neki való tábort (galéria)

Jusztin Levente

Fotó: Laufer László

Micsoda idők voltak, amikor gyermekként a tanév végét vártuk, hogy elkezdődhessen a nyárral járó önfeledt szórakozás! Az ifjúságot számtalan tábor várta megyeszerte, amelyek során rengeteg élménnyel lehetett gazdagodni. 

A Mecsek adottságainak köszönhetően a természetjárók közkedvelt nyári tevékenysége volt az erdőben való táborozás. A vándortáborok segítettek abban, hogy a gyermekek önállóbbá váljanak és kimozduljanak a komfortzónájukból. Akik a vízpartot szerették, azoknak a horgásztábor nyújtotta a legjobb lehetőséget. A Mattyi-tó szomszédságában is lehetett hűsölni, de a Pécs környékieknek a Pellérdi-tó környezetében szerveztek különféle programokat. Az állatkert minden nyáron várta a táborozni vágyókat, ez pedig a mai napig nem is változott. Aki az állatok közül a lovakat kedvelte a legjobban, annak az újpetrei lovastábor jelentette a legnagyobb élményt.

A korábbi katolikus iskola táborai különböző korokba engedtek betekintést a gyermekek számára, a római kort és a barokk időket is „elvitték” az ott dolgozók a fiatalok közé. A hagyományok ápolását akkor is fontosnak tartották, emiatt szövőtáborban tanulhattak a gyermekek – például Zengővárkonyban. Hogy mennyire volt fontos azokban az időkben a gyermekek táboroztatása, azt nagyon jól mutatja a bári példa is. Ott olyan gyermekek tartózkodtak, akik a szomszédban dúló délszláv háború miatt Bár környékére menekültek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában