Időközi választás

2024.08.26. 14:00

Kővári János szívügye Kertváros

Szeptember 22-én időközi választásra kerül sor Kertvárosban. A polgári oldal egy jól ismert jelöltet, a körzet korábbi országgyűlési képviselőjét, Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület elnökét jelöli képviselőnek. Terveiről, a választókerületre vonatkozó elképzeléseiről kérdeztük a politikust.

Mohay Réka

A pécsi polgári szövetség (FIDESZ, KDNP, ÖPE) olyan jelöltet állított, aki jól ismeri Kertvárost, s a politikai szférában is rutinosan mozog: Kővári János több körzetben nyert már választást, húsz éve önkormányzati képviselő, átfogó politikai jártassággal és széles kapcsolatrendszerrel rendelkezik. E tapasztalatok talaján állva kívánja a nemzeti oldal jelöltje Kertváros fejlődését elősegíteni.

Kővári, Vörösné
Kővári János a Kertváros jelöltjeként Vörösné Deák Andrea és a polgári szövetség támogatásával kívánja szolgálni a kerületben élőket
Forrás: Kővári János

– Az Önt jelölő szövetség többször is kiemelte, korábbi eredményeivel már bizonyította alkalmasságát. Fel tudna sorolni néhányat ezek közül?

– Korábbi körzeteimben iskolákat, óvodákat, rendelőket újítottunk fel, játszótereket és közösségi házakat adtunk át a helyieknek. Lakásokat építettünk a rászorulóknak, és elősegítettük a panelkorszerűsítéseket is. Kertvárosban is három iskolát, két közösségi házat sikerült felújítani. Kezdeményezője voltam a kertvárosi szakrendelő kialakításának, de a tüskésréti szabadidőpark kialakítása, illetve több játszótér is az elképzeléseim alapján valósult meg, továbbá indítványoztam itt a panelkorszerűsítési programot. A város új e-buszainak beszerzésében és az új vásárcsarnok építésében, továbbá az állatkert felújításában is nagyban közreműködtem.

– Most Kertváros jelöltjeként indul, mik a tervei a körzetben?

– Mindenekelőtt folytatni kívánjuk az óvodák és iskolák, valamint a szakrendelések korszerűsítését. Ezek a szolgáltatások a legfontosabbak, de javítani szeretnénk a közlekedést is, több és jobb busszal, új bicikliúttal és a parkolók számának növelésével. Tovább folytatnánk a panelek korszerűsítését, de most már a hűtésükre is megoldást keresünk, ugyanis a nyári forróság elviselhetetlen. Jelentős fásítással és kertesítéssel valódi Kertvárost tervezünk építeni, illetve megoldanánk a varjak távol tartását is. Az állattartókat ugyanakkor kutyafuttatók létrehozásával kívánjuk segíteni. A legfontosabb cél tehát, hogy jó életminőséget biztosítsunk az itt élőknek.

– Ezeket csak Kővári és a jobboldal tudja biztosítani?

– Egyrészt mi már ezt tettük 2010-19 között is, másrészt úgy gondolom, mi tudjuk a kormányzat támogatását ehhez megszerezni, a szóban forgó százmilliárdos fejlesztés érdekében hatékonyan lobbizni. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy nekem Kertváros nem csak a térképen létezik, hanem a második otthonom. Itt nőttem fel, itt dolgozom, itt él édesanyám és sok barátom is. Ezért is mondhatom, hogy szívügyem Kertváros és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsem a körzet lakosságát.

Szavazategyenlőség miatt írtak ki új választást, melyen most Kővári János is indul

Mint arról korábban beszámoltunk, a júniusi önkormányzati választáson a pécsi Kertvárosban, a 15. számú választókerületben szavazategyenlőség alakult ki.

  • Ezért eredménytelen lett a voksolás, így ősszel itt új választásra kerül sor, részben új szereplőkkel. 
  • A körzetben a júniusi választáson Vörösné Deák Andrea képviselte a FIDESZ-KDNP-ÖPE szövetséget, ő azonban családi okokra hivatkozva most nem vállalta a folytatást
  • Így új jelölés történt és a polgári oldal Kővári Jánost választotta a feladatra. 
  • Vele szemben a korábban is itt induló jobbikos Fürj Csaba, illetve a Mi Hazánk jelöltje Horváth Sándor mellett új indulóként száll ringbe Körömi Attila függetlenként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában