Díszpolgár lett a polgármester

2024.08.23. 17:00

Elismeréseket és kitüntetéseket adták át Kővágószőlősön

Bama.hu

A nemzeti ünnep alkalmából elismeréseket és kitüntetéseket adták át Kővágószőlősön.

Mint elhangzott: ma nemcsak a múlt nagy alakjaira emlékezünk, hanem közösen ünnepeljük mindazt, amit elértünk, és kifejezzük reményeinket és vágyainkat a jövőre nézve. Az augusztus 20-a az összetartozás, a közösség és az újjászületés ünnepe is, amely lehetőséget ad arra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal és elkötelezettségükkel hozzájárulnak településünk fejlődéséhez és gyarapodásához.

Kővágószőlős közösségéért kitüntetést kapott Kovács Sándor, a Zsongorkő Baráti Kör tagja, Ádám László József,  Hires Péter Béla, a kővágószőlősi óvoda és konyha élelmezésvezetője

Elismerő oklevelet vehetett át Szabó-Papp Ágnes, a Pellérdi Általános Iskola kővágószőlősi tagintézményének volt vezetője.

„Kővágószőlős Község Díszpolgára” 2024-ben Sándor Tibor Antal Kővágószőlős polgármestere lett.

A „KÖZÖS JÖVŐNKÉRT” ALAPÍTVÁNY kuratóriumának elnöke elmondta: - Sándor Tibor Antal életútja példaértékű mindannyiunk számára. Az önkormányzatban eltöltött 34 év alatt folyamatosan azért dolgozott, hogy Kővágószőlős egy virágzó, összetartó közösség legyen. Az ő elkötelezettsége, embersége és szakértelme nélkülözhetetlen volt a település sikereinek elérésében. Ma mély tisztelettel és hálával adományozzuk Sándor Tibor Antalnak a Kővágószőlős Díszpolgára címet, ezzel is kifejezve elismerésünket és köszönetünket az önkormányzatban végzett kiemelkedő munkájáért és a közösség iránti elkötelezettségéért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában