Tábor Alsómocsoládon

2024.08.23. 15:40

Egyszülős gyermekeknek és szüleiknek segítenek

Az Egyszülős Központ Alsómocsoládon szervezett táborában a klasszikus zene volt fókuszban.

Jusztin Levente

Magyarországon körülbelül minden negyedik gyermeket egyedülálló szülő nevel. Ezért jött létre az Egyszülős Központ, amely ezeknek a családoknak támogatást és segítséget nyújt. 

egyszülős, központ, Alsómocsolád
Az Egyszülős Központ Alsómocsoládon szervezett táborában a klasszikus zene volt fókuszban

Egyedi kezdeményezés az egyszülős családok támogatása

Az alapítvány 2005-ben kezdte el munkáját, hogy az egyedülálló szülőket és az egyszülős családban nevelkedő gyermekeket segítse. Egy válás, haláleset, örökbefogadás vagy egy egyedül bevállalt terhesség komolyan befolyásolja azt, milyen esélyekkel rendelkezhet egy szülő gyermeke nevelésében. Ennek a hátránynak a csökkentése az Egyszülős Központ célja, ez pedig egyedülálló Magyarországon és nemzetközi szinten is. A 2018 óta működő központ egyenlő esélyt teremt a körülbelül félmillió egyszülős gyermeknek, akár a mindennapokban is.

A budapesti központban rendszeresen programokkal és képzésekkel várják a szülőket és gyermekeiket. A központ lehetőséget nyújt arra, hogy pszichológusok, coachok és trénerek által vezetett csoportokba járjanak. Itt akár jogi és munkaügyi témában is segítséget nyújtanak a szakemberek. A gyermekeknek korrepetálást biztosítanak, de igyekeznek játékosan könnyíteni feladataikon.

A zene érzékenyít, segíthet oldódni

Korábban beszámoltunk arról, hogy augusztus 5-től 9-ig vármegyénkbe, pontosabban Alsómocsoládra látogattak. Több éve a ZeneVarázslat programon keresztül táboroznak a baranyai településen, ahol a fókuszban a klasszikus zene áll. A műfaj megismerése közben játékosan tudják a családok az érzéseiket kiadni vagy feldolgozni. Volt olyan szülő, aki érzelmi hullámvasútként tudta leírni a tábori napokat: a csodaszép falusi környezet teljes nyugalommal tölti el őket, mellette pedig sorstársaikat meghallgatva minden szomorúságot és boldogságot átélhetnek a beszélgetések során.

Ahogyan Várnagy Andrea, a ZeneVarázslat program vezetője is többször említette, a zene lélekhidakat épít. Az egyszülős családoknak szervezett tábor azért is rendkívül hasznos, mert így találkozhatnak hasonló történetekkel. így pedig tudják, nincsenek egyedül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában