Élhető település

2024.08.29. 12:30

Átadták a mecseknádasdi közösségi teret

Bama.hu

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásával, Élhető települések című felhívás keretében Mecseknádasdon elkészült a közösségi tér, az új parkoló, valamint a környező zöldfelületek rekonstrukciója is. A „Mecseknádasd, az élhető település, közösségi színtereinek fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítására 72,19 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Mecseknádasd Önkormányzata. A projekt a Baranya Vármegyei Önkormányzati Hivatallal, mint konzorciumi partnerrel közösen került megvalósításra. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.

A fejlesztés célja a mecseknádasdiak számára egy olyan parkoló és szabadidő park kialakítása volt, mely minden korosztály számára kikapcsolódást nyújt, illetve az érintett területek lehető legoptimálisabban kerüljenek felhasználásra, a lakossági igényeknek megfelelően került fejlesztésre.

A fejlesztés a település központjában elhelyezkedő Liszt Ferenc utca két oldalán valósult meg, a Püspöki Kastély előtti téren és az egykori Püspöki kertben. A fejlesztés keretén belül teljesen megújult a terület, a szabadidőparkban játszótér, futópálya, és összekötő gyalogút valósult meg. Több, mint 8.000 m2 zöldfelület került megújításra.

A Liszt Ferenc utca – Dózsa György utca sarkán lévő területet eddig is gépjárművek parkolására használták, de a meglévő burkolat és állapot miatt nem volt megfelelően igénybe vehető. A terület a régi formájában nem illeszkedett a település arculatába, annak egyik szégyenfoltja volt. A fejlesztéssel ezt a hibát javította ki a település vezetősége. A fejlesztés hatására 36 személygépjármű számára került térköves parkoló kialakításra.

A kivitelezési munkálatok idén januárban kezdődtek el, a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása június végén volt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában