Akiben a zene olthatatlan tüze soha nem csillapodik

– Hogy néznek ki a mindennapjai? 

– Először is van az egyetem. Jövőre lesz 35 éve, hogy elkezdtem a tanítást a Zeneművészeti Intézetben. Hét évig dékán voltam a PTE Művészeti Karon, most pedig tanszékvezető vagyok és karnagyként irányítom az Egyetemi Kórust. 

– Most jöttek meg egy távol-keleti vendégszereplésről. Hányadik ázsiai út volt ez? 

– Kínában jártunk, ez nekem már 13. alkalom volt, és a két hét során koncerteket adtunk, mesterkurzusokat tartottam karvezetőknek a Kodály-módszerről is a kórus segítségével. Mert hihetetlen az érdeklődésük az európai zenekultúra iránt, amit most tomboló sikerű koncertek is visszaigazoltak. A „kínai kapcsolat” egyébként úgy kezdődött, hogy 2006-ban kint jártunk a kórus­olimpián, ahol aztán aranyérmet szereztünk. Felfigyeltek ránk, és ebből hosszú távú oktatási együttműködés is lett. Itt jegyezném meg, hogy a közismert pécsi üzletember, „Kínai Csabi” rengeteget segített ennek a jó viszonynak a kialakításában és elmélyítésében, napjainkra pedig már külön kínai menedzserem is van, aki szervezi a meghívásaimat. Hozzátenném, hosszú szünet után, mert Kínát a covid óta idén először nyitották meg külföldi kulturális programok előtt.  

– Mi a helyzet a többszörös olimpiai bajnok Bartók Béla Férfikarral? 

– 1980-óta vezetem a társaságot. Itt több mint negyven­éves jubileumot ünneplünk, és májusban Firenzéből hoztuk el a nemzetközi kórusverseny nagydíját, valamint három különdíjat nyertünk. Most pedig az október 12-i budapesti koncertünkre készülünk, mert azért az nem kis dolog, hogy amatőr kórusunkat a Művészetek Palotájában, a Liszt Ünnep keretében önálló koncertre kérték fel. 

– Addig azonban lesz még egy nagyszabású pécsi, villányi esemény! 

– Természetesen idén is a házigazdái leszünk az Európai Bordalfesztiválnak, melyet 1993 óta szervezek és szeptember 20–22. között rendezzük meg a 41. nemzetközi találkozónkat.  

– Koncertezik még a Szélkiáltó együttes is? 

– Mi több, pünkösdkor ünnepeltük a fennállásunk fél évszázados évfordulóját a Széchenyi téren a Kaláka együttessel. Ugyanezt megismételtük Egerben, ahol a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen léptünk fel, aztán koncerteztünk július 25-én a Művészetek Völgyében is. Kicsit „lájtosabban” működünk, de azért akad évente 20–30 fellépésünk. Ugyanis volt idő, amikor még 180 volt. 

– Van a katedrától, színpadtól független tevékenysége? 

– Az elmúlt négy évben megírtam nyolc ének-zene tankönyvet, az 5–12. osztályosokét, a 2020-as Nemzeti Alaptanterv Tankönyvi Bizottságának tagjaként. Továbbá most utazom Bécsbe, egy nemzetközi kórusverseny zsűrijébe és workshopot is tartok a résztvevő kórusoknak. 

– Hatalmas kertje van a ház körül. Belefér ennyi minden mellett a kertészkedés is? 

– Nem igazán, a kerti munkák többségét a feleségem végzi. Lazításként leginkább három unokámmal töltöm az időm. 

– Mikor jön el a pihenésnek az a fázisa, amikor feltesz egy bakelitlemezt és a fotelból hallgatja Bach vagy Kodály zenéjét? 

– A terveim szerint a közeljövőben erre nemigen lesz idő. De ha mégis, zenehallgatás közben is mindig azon gondolkodom, hogy a különböző programokat hogy fogom megszervezni, megvalósítani. Másrészt az élet furcsasága, hogy rendre most érnek el olyan külföldi felkérések, amelyeket tíz-húsz évvel ezelőtt fogadtam volna szívesebben, de persze most is örömmel készülök rá. 

– Mi hajtja még előre? 

– Az életfilozófiám, melyet Szent Ágoston így fogalmazott meg: „Benned kell égnie annak, amit lángra akarsz gyújtani másokban.” Hát én úgy érzem, bennem tombol még a tűz!