Zoo-tábor

2024.07.05. 17:40

Élményt nyújtanak, hogy így szerettessék meg a gyerekekkel az állatokat (galéria és videó)

Gyerekek lapátokkal a kézben vagy talicskát tolva – ez egy július 4-ei életkép a Pécsi Állatkert és Akvárium-terráriumban. Ez egy nem mindennapi látvány, de nem is szokatlan, hiszen a Zoo-tábor keretében már évek óta ragadnak kézbe ilyen eszközöket a táborozó gyermekek.

Czeczon Enikő

Fotó: Löffler Péter

A hagyományokhoz híven a 2024-es esztendőben is meghirdette a pécsi állatkert a gyerekek és a szülők körében is méltán népszerű Zoo-tábort, amiből idén is nyolcat szerveztek, és mint mindig, már most mindegyik telt házas, és még várólistán is szerepelnek jelentkezők.

víziló, Zoo-Tábor, Pécs Zoo, állatkert, Pécs
A vízilovak bent pihentek, ameddig a Zoo-Tábor részt vevői kitakarították a medencéjüket
Fotó: Laufer László

A Zoo-tábor legjobban várt programja a vízilovak medencéjének kitakarítása

De hogyan kerül lapát és talicska a gyerekek kezébe? Úgy, hogy csütörtökönként a táborozók segítenek kitakarítani a vízilovak medencéjét, amelynek mindig úgy ugranak neki, mint a karácsonyi ajándék kibontásának.

A tábor vezetője, Vass Adrienn megosztotta velünk azt, hogy a gyerekek valamiért mindig ezt a programot várják a legjobban. Már hétfőn azzal a kérdéssel állítanak be, hogy mikor takaríthatják a medencét. Hogy miért ez a kedvenc részük a táborból, azt nem tudni, egyszerűen csak élvezik, és ahogy az egyik táborozó, Janka fogalmazott, mert jó. A kilencéves kislány már rendszeres visszatérője a Zoo-tábornak, és már azt is tudja, hogy jövőre is szeretne jönni, mert egyszerűen nagyon szeret itt lenni, és a csapat is mindig jó.

A napközis táborba reggel 8 órára érkeznek a gyerekek, és délután 4 óráig vesznek részt változatos programokon. Kedden és szerdánként a Pécs Zoo területén gondozókkal mozognak, és az ő mindennapi munkájukban segítenek, legyen szó takarításról, ablaktisztításról vagy éppen etetésről. Mindezek mellett tréningekbe is bepillanthatnak a gyerekek.

– A vörös varik és a csuklyás majmok tanításán vettek részt legutóbb

 – mesélte Vass Adrienn. – Ezt követően pedig mi is eljátszottunk egy tréninget. A csapat egyik tagjának kitaláltunk egy mozdulatot, amit ő nem láthatott, majd különböző eszközökkel jeleztük neki, hogy jó úton halad-e a megfejtésben.

Van olyan nap is táborban, amikor az állategészségüggyel ismertetik meg a gyerekeket. Körbevezetik őket az állatkert állatorvosi rendelőjében, ahol a táborozók kipróbálhatják a sztetoszkópot, de arról is tájékozódnak, hogy hogyan végzik az állatok altatását, és legnagyobb örömükre a kicsik kipróbálhatják az altatáshoz használatos fúvócsövet is.

– Élményt szeretnénk nyújtani a gyerekeknek. Persze, kapnak tudást is, de főleg azt szeretnénk elérni, hogy szeressék az állatokat, mert ez a legfontosabb

 – mondta a tábor vezetője. – Ezt igyekszünk sok változatos programmal elérni. Egyik nap például megkértem a gyerekeket, hogy hozzanak ajándékot a csimpánznak. Ezeket dobozba tettük, amit kifestettek, majd másnap reggel elhelyeztük az állat kifutójában, ami úgy megörült neki, mint mi az ajándékoknak karácsonykor. Itt megfigyeltük azt, hogy hogyan eszik egy csimpánz és hogyan használja a kezeit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!