Tele a színpad

2024.07.09. 18:30

Sztárokat várnak a Bányásznapokra, nagy nevek a sorban

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is augusztus végén-szeptember elején rendezik meg Komló egyik legnépszerűbb, évről évre egyre nagyobb tömegeket vonzó rendezvényét, a Bányásznapokat.

Wald Kata

Fotó: Kiss Annamarie

A három napos programsorozat augusztus 30-án veszi kezdetét, és ezúttal is rengeteg kulturális és szórakoztató program várja majd a látogatókat péntektől egészen vasárnapig. A teljes program összeállítása folyamatban van, annyi azonban biztosan tudható, hogy ezúttal is rendkívül színvonalas műsorral készülnek a szervezők: 

A nagyszínpadon találkozhat a bányásznapok közönsége az Eddával, Deák Bill Gyulával, Pápai Jocival és Nótár Mary-vel.

Tavaly a komlói lakosok regisztrációs jeggyel látogathatták a rendezvényt, a belépéskor a személyigazolványukkal és a lakcímkártyájukkal kellett igazolni magukat, a nem helybélieknek pedig a pénteki és szombati programokra belépőjegyet kellett váltania. Idén azonban ismét ingyenesen, és regisztráció nélkül lesznek látogathatók a Komlói Bányásznapok programjai, köszönhetően az önkormányzati forrásoknak, valamint a kormányzati támogatásnak - a miniszterelnökség a komlói ünnepet 12 millió forinttal támogatja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában