Hagyomány és szórakozás

2024.07.19. 11:00

Színes programokat kínálnak az ünnepnapon

Wald Kata

Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jazzkívánságműsorán az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereit megszokottól eltérő stílusban hallhatja a bólyi közönség

Forrás: MW

Fotó: Sipeki Péter

Idén is nagyszabású programsorozattal készül az államalapítás ünnepére Bóly - augusztus 20-án különféle szórakoztató és kulturális műsorokkal várják az érdeklődőket a Batthyány téren, ahol kora este a városi kitüntetések ünnepélyes átadására is sor kerül. 

A délután folyamán hagyományőrző népi játszótér fogadja a gyerekeket a téren,  17.30-kor pedig Okos buli címmel a Madách Színház művészei, Zámbó Brigi és Tarlós Ferenc zenés műsorát láthatja a közönség. A koncerten a gyerekek a fülbemászó dalokból megtanulhatják a felelős állattartás minden csínját-bínját.  A műsort Magyar Attila színművész vezetésével úgy állították össze, hogy fejlessze a gyerekek kreativitását, gondolkodását és szociális készségeit. 

A városi kitüntetések átadása 18.30-kor veszi kezdetét, amit interaktív íjászati bemutató követ Takács Máté sport íjász világbajnokkal, majd 20 órától Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jazzkívánságműsorán az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereit  megszokottól eltérő stílusban hallhatja a közönség.

Az Erzsébet Vigadó felhívása szerint az ünnepi rendezvény miatt, a korábbi években már megszokott gyakorlatnak megfelelően a Városi Könyvtár előtti útszakaszt augusztus 16. és 21. között lezárják. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában