Kezdeményezés

2024.07.26. 17:30

Új lendülettel a fiatalokért: Megújul a Szentlőrinci Ifjúsági Műhely

A fiatalokat megszólító kezdeményezés indul Szentlőrincen. A Szentlőrinci Ifjúsági Műhely működését szeretné megerősíteni, új élettel megtölteni a júniusban polgármesterré választott Vörös Sára. Ennek megvalósításában Marton Dorina Csenge MCC-s egyetemi hallgató közreműködését kérte, aki már a pécsi diákpolgármester-választás eseményeibe is aktívan bekapcsolódott.

Mohay Réka

Fotó: SzĂ©kelyhidi Balázs

Az újonnan megválasztott képviselő-testület, amely októbertől segíti majd Szentlőrinc város vezetését, szeretné a már 2018 óta létező Szentlőrinci Ifjúsági Műhely egyesületet újjáéleszteni, nagyobb figyelmet fordítva a fiatalokra.

Szentlőrinci Ifjúsági Műhely működése
Szentlőrinci Ifjúsági Műhely működése

Még az önkormányzati választások előtt vettem részt Vörös Sára kormánypárti polgármesterjelölt programbemutató fórumán. Feltettem néhány kérdést, megismerkedtünk, és beszélgettünk arról, hogy érdekel az ifjúságpolitika. Vörös Sára, aki tagja a jelenlegi képviselő-testületnek is, szeretné a Szentlőrinci Ifjúsági Műhely működését feléleszteni, hogy a város színesebbé, vonzóbbá váljon a fiatalok számára. Miután megnyerte a helyi önkormányzati választást, ebben kérte a segítségem

 – mondta el Marton Dorina Csenge.

A Szentlőrinci Ifjúsági Műhely új lendületet kaphat

– A munka nem lesz egyszerű, mert már Budapesten tanulok az ELTE-n jogot, illetve a budapesti Mathias Corvinus Collegium Jogi Iskola hallgatója vagyok, de távolról is sok feladatot el tudok majd látni az egyesületben. Nagyon fontos számomra a város, ahol felnőttem, és legalább annyit szeretnék visszaadni, amennyit kaptam tőle 

– fogalmazott az egyetemi hallgató.

Az egyesület célja, hogy egy olyan fiatal közösség jöjjön létre, ahol az ifjúság számára fontos Szentlőrinc, szívesen tesznek érte és mindeközben jól is érzik magukat

 – hangsúlyozta Marton Dorina Csenge.

Az önkénteskedés (szemétszedés, faültetés, műsor az idősek otthonában, óvodában) mellett szeretnénk filmestet, könyvklubot tartani. Ezeken felül tematikus készülődést is tervezünk az ünnepek előtt. Szeretnénk közösen kirándulni, hogy együtt fedezzük fel Baranyát, illetve felidézni a sváb-horvát gyökereket. Tervezünk együttműködni a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal. Az oktatást illetően pedig nyelvi kurzusok szervezésében és számítógépes ismeretek fejlesztésében kívánjuk tevékenyen kivenni a részünket

 – részletezte a jövőre vonatkozó terveket az ifjú joghallgató.

Annak érdekében, hogy a szentlőrinci fiatalok elmondhassák véleményüket, ötleteiket a településen tervezett programokat, közösségi összejöveteleket illetően, egy kérdőívet hozott létre Marton Dorina Csenge. Ezt online tölthetik ki az érdeklődők, nevük megadása nélkül.

A kérdőív ide kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában