Döbbenet

2024.05.28. 14:00

Megszereztük a pécsi politikus jogerős eltiltásait

Nem kizárt, hogy még képviselő sem lehetett volna, de az MSZP-DK tandem pécsi uralkodásának köszönhetően milliós fizetésig, városvezetői posztig vitte a rágalmazásért jogerősen elítélt pécsi alpolgármester, Nyőgéri Lajos. Péterffy Attila kampányfőnöke még a saját csapatát is átejthette az eltiltás miatt.

Bóka Máté Ciprián

Amikor éppen nem Mellár Tamással, a 2019-ben őt választáson indító szervezet, a Mindenki Pécsért Egyesület akkori vezetőjével civakodott Péterffy Attila, akkor az MSZP-s kampányfőnöke,  Nyőgéri Lajos egyengette útját polgármesterjelöltként. Persze nem csak Nyőgéri személye volt a meghatározó elem a Gyurcsány Ferenccel is szövetkező baloldali politikus mögött, hanem a szocialista holdudvar egésze. 

nyőgéri eltiltás
Eltiltás: a balos bizalmas politikus "ügyei"

Duplán kellett eltiltani

A korábbi szocialista városvezetések idején frakcióvezetői posztig eljutó Nyőgéri a 2019-es választások után igazán nyeregben érezhette magát, mindaddig amíg ki nem derült róla, hogy három cégét is kényszertörléssel szüntette meg a cégbíróság. Hírportálunk birtokába került két cég kényszertörléséről szóló dokumentum. Ezekből kiderült, hogy Nyőgérit mint vezető tisztségviselőt, egyben egyedüli tagot az egyik vállalkozásának ügyei miatt 2017-ben eltiltották öt évig attól, hogy gazdasági társaságban többségi befolyást szerezzen, gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, egyéni cég tagjává váljon, vezető tisztségviselője legyen. Akkor azt is megállapították, hogy a kényszertörlési eljárás alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 774 ezer hitelezői igényt jelentett be. 

A második ügyben 2019 októberében egy másik vállalkozás korlátlan felelősséggel rendelkező tagját három évre tiltották el hasonló céges ügyektől, de még azt is megtiltották neki, hogy valamilyen vállalkozás felügyelőbizottsági tagja legyen. A NAV ebben az esetben 780 ezer forintos hitelezői igényről számolt be. 

Forrásunk szerint Nyőgéri Lajos úgy indult a választáson, hogy már eltiltás hatálya alatt volt, és már 12 napja megválasztott önkormányzati képviselő volt, amikor a második ügyben is jogerőre emelkedett az eltiltása, de "erről sunyi módon hallgatott a közvélemény előtt és a képviselőtársai előtt is".  Az eltiltások eltartottak egészen másfél évvel ezelőttig, amikor már Nyőgériből Péterffy a saját koalícióját is megkerülve alpolgármestert csinált, miközben gazdasági bizottság elnöki posztjára is alkalmatlan volt. 

Rengeteg „ügy" van körülötte

A polgármesteri hivatalban – elvileg – közfeladatot ellátó, vezetőposztban lévő Nyőgéri feleségének cége busás mellékes megrendeléseket kapott tanácsadásáért a szocialista párttól. (A céget a botrány után igyekeznek eltüntetni.) Arra is fény derült, a feleség üzlettársának a lakásszerződését is jóváhagyta Péterffy, ahogyan Nyőgéri volt feleségének esetében is hasonló történt. A Nyőgéri alá tartozó lakásgazdálkodási területen a nehéz sorsúaknak történő lakáskiutálások körüli súlyos visszaélések történhettek. Vesztegetés elfogadásának a gyanúja miatt nyomozást is indított a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség. Információink szerint a feltételezések szerint több százezer forintot kérhettek valakik azért, hogy bizonyos személyek lakást kaphassanak.

Az ügyben a rendőrség – Péterffy Attila polgármester korábbi közlése szerint – két személyről kért adatokat: az egyik a Pécsi Ellátó Központ volt munkatársa, a másik pedig a polgármesteri hivatalban Nyőgéri Lajos bizalmasa, referense volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában