2024.04.18. 20:00
A pécsi kosárcsoda: szétszedtük a várost húsz éve (galéria)
Fotó: LL
Volt egy pillanat, a szombati Kispál-koncerten egészen konkrétan, amikor azt éreztem, hogy még sincs vége a világnak. Előző nap kapott ki a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata a Valenciennes gárdájától 75-53-ra, én meg azt gondoltam, hogy ez mekkora igazságtalanság már: mi rendezzük a Final Fourt, millió meg egy néző a Lauberben, a csapat nagyon egyben van, és igaz, hogy Károlyi meg Anderson nem játszik, de akkor is – ez a miénk kell, hogy legyen.
Final Four
Fotók: Laufer L.De nem lett. Elvesztettük az elődöntőt, én meg még ráadásul a hitemet is. A hitet abban, hogy ér valamit a bronzmeccs, hogy az is szépen tud majd csillogni, hogy akkor is sokezres tömeg lesz majd a Széchenyi téren.
Aztán a szombati Kispál-koncerten, amikor egyszer csak megjelent a színpadon Rátgéber László és elénekelte a Kicsit szomorkást, valami bennem is átbillent. Ment a háttérbe az elkeseredés, a hitelvesztés. Abban a pillanatban értelmet kapott az, hogy „olyan szokatlan a boldogtalanság, kicsit megrázom magam, ugye minden rendben van, újra emelt fővel nézek rád”.
És akkor már tudtam, másnap ott leszek a sok ezer emberrel a lelátón, kiszurkolom a bronzot, és aztán ott leszek a Széchenyi téren, még több ember között, és arra fogok gondolni, hogy ezt, ezt a pár napot, amikor szétszedtük a várost, sőt, az egész világot, én soha nem felejtem el.
És így is lett.
