Cserkészet és diplomácia: Breuer Klára, a Pécsről indult finnországi nagykövet adott interjút hírportálunknak

A jelenleg finnországi nagykövetként munkálkodó Breuer Klára lapunknak adott interjúját közöljük.

– A tanári munka mellett kezdett újságírást tanulni, majd a Külügyminisztériumban folytatta pályáját. Mi motiválta a váltásban?

– A rendszerváltás. Úgynevezett osztályidegen családból származtam és az olyan pálya, mint a diplomácia, számomra a ‘90 előtti rendszerben nem volt opció. Örömmel végeztem a munkámat a Nagy Lajos Gimnáziumban, ahol négy évig tanítottam, de ‘90-ben bizonyos pályák megnyíltak mindenki előtt és szabadon lehetett újságíró képzésre is jelentkezni. Azt gondoltam, ez olyan valami, amit szívesen megpróbálnék, így elvégeztem a Bálint György Újságíró Akadémiát, Pécsen dolgoztam, a városi tévé riportereként is.

Egyúttal viszont a minisztériumok ajtaja is megnyílt, így lehetett felvételizni a Külügyminisztériumba, amit 1991 tavaszán én is megpróbáltam. Az egyetemen angol és történelem szakon végeztem, s erősen érdekelt Magyarország helyzete és külpolitikája. Részt vettem a rendszerváltáshoz kapcsolódó eseményekben is Pécsen. Úgy gondoltam, ez egy szép új pálya lenne. A húszas éveim második felében jártam, s azt gondoltam, teszek egy próbát. Felvettek, így el is dőlt, hogy nem az újságírás, hanem diplomácia lesz az én utam, azóta ezt művelem.

– Pécsen a cserkészettel is megismerkedett.

– Szintén a rendszerváltás táján kezdett el új erőre kapni Magyarországon a cserkészet, az öregcserkészek szerte az országban őrizték a hagyományt. A Nagy Lajos Gimnázium öregdiák köre is a fiatal generáció bevonásával kívánta újjá alakítani a csapatot. Ivasivka Mátyás ismertetett meg velük, s elhívott a belvárosi plébánia alagsorába egy gyűlésre. Fiatal pedagógusként úgy éreztem, ez jó: önállóságra, de csoportdinamikára nevelnek, olyan alapelveket vallanak fontosnak, amelyeket én is magaménak érzek, mint Isten, haza, embertárs. Beszippantott a cserkészet és tíz évig vezető is voltam, ma már „öregcserkész” vagyok. Fontos örömforrást jelentett, hogy részt vehettem ebben.

– Nagyapja, apja sem mindennapi életpályát jártak be.

– A Horthy-hadsereg hivatásos tisztjei voltak, s az 1950-es években kitelepítették őket a Hortobágyra. Három évig voltak ott, ormánsági parasztcsaládokkal. Édesapám, Breuer Pál 1990 körül, friss nyugdíjasként óriási energiát fektetett abba, hogy összeszedje ezeket az embereket, akik igen szomorú sorsra jutottak a kommunizmus idején. Kulcsszereplővé vált a hortobágyi kitelepítettek emlékezetének ápolásában. Szervezett, írt, előadásokat tartott. Mindezért a Kertvárosban emléktáblát is állítottak tiszteletére.

– Mennyiben befolyásolta apja sorsa a saját pályaválasztásában, van kapcsolat a kettő között?

– Talán az a motívum lehet a kapcsolat, hogy az ő nehéz sorsukat is törekedtem felülírni. Illetve, hogy fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk ezekkel a témákkal és álljunk oda az 1990 utáni Magyarország felépítésének ügye mellé.

– Korábban Portugáliában dolgozott nagykövetként, ma pedig Finnországban. Mik most a prioritások munkájában?

– A diplomáciában rendelkezünk egy eszköztárral, amit használhatunk, de ezeket mindig specifikusan az adott országra kell igazítani, így természetesen mások voltak a feladatok Portugáliában, mint Finnországban. Finnország, azt mondhatjuk, közel áll hozzánk, a finn-magyar kulturális kapcsolatok nagy hagyományra tekintenek vissza. Fontosnak tartom a Pécs-Lahti testvérvárosi kapcsolatot, amely mostanában talán elkezdett halványulni, ezért fontos lenne ezt erősíteni a jövőben. Nekem jelenleg az a prioritásom Finnországban, hogy új kapcsolatot hozzak létre. Jelenleg kevesebbet kell a nyelvrokonsági kutatásokkal foglalkozni, inkább a tudományos együttműködés, a startup világ összekötése került előtérbe. Olyan témák kerülnek terítékre a párbeszédben, mint az energiahatékonyság, az űrkutatás, a szemétfeldolgozás, a körforgásos gazdaság.

– A fő kapcsolat tehát az innovációkban rejlik?

– Igen, a tudományos kutatásokban, az innovációban, technológiai együttműködésekben. Kulturálisan a dizájn, a jazz és a klasszikus zene is kapocs lehet. Finnországban nagyon szeretik a magyar népzenét, a Muzsikás együtt nemrég teltházas koncertet adott.

Breuer Klára szerint lényeges a finn-magyar összetartás

– Mennyire mondhatóak élőnek a magyar-finn kapcsolatok a köztudatban?

– Az idősebb korosztályban még él a magyar nosztalgia, a fiatalokban ez már kevésbé erős. Ezért is cél, hogy a valós magyar folyamatokról minél többet tudjanak meg a finnek. Él a finn emlékezetben az, hogy az 1939-40-es finn-szovjet téli háború idején számos magyar önkéntes sietett a finnek segítségére, s hálával gondolnak erre. Mint ahogyan az is, hogy ‘56-ban a finnek álltak ki mellettünk.

Nem akarom megkerülni, hogy zajlott most egy olyan időszak, melyen remélhetőleg már túl vagyunk, de amelyet nem a legszorosabb kapcsolatok jellemeztek. Olyanok miatt is ért minket kritika, amelyről azt gondolom, nem kellett volna, hogy kritika tárgyát képezzék. Mindenesetre megfigyelhető volt egy távolodás, de azt gondolom, most sok tekintetben túlléptünk ezen, s az, hogy a NATO-ban partnerek vagyunk, sokat számít.

A nyelvrokonság kapcsán kiemelném, hogy bár egymást nem értjük, hiszen a nyelvek nagyon rég elváltak egymástól, de mégis van, ami összetart. A magyar  úgy érzi, egy nyelv-sziget, amelyet más nyelvek vesznek körül. A finn ugyanezt érzi. Ezért nem szabad elengednünk egymás kezét, mert ha semmi másban nem lennénk rokonok, ebben az érzésben, hogy nyelv-sziget vagyunk, ebben igenis testvér nép vagyunk.

– Mit tanácsolna a diplomácia iránt érdeklődő fiataloknak?

– A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működik diplomáciai posztgraduális képzés, ez lehet a legkézenfekvőbb módszer, de a Külügyminisztériumba más diplomákkal is be lehet kerülni, jogi, közgazdasági és bölcsészeti végzettségek is jó alapot adhatnak. Ezen felül azt tudnám tanácsolni annak, aki érdeklődik, hogy akkor próbálkozzon ezzel a sok nehézséggel is járó, ugyanakkor rendkívül szép pályával, ha valóban hivatásszerűen szeretné azt űzni, hogy Magyarországot képviselje.