Élettel telik meg a tájház

2023.08.19. 07:00

Az udvar is megszépült, egy zárt és egy nyitott közösségi tér épült

Teljesen berendezve, megszépült udvarral várja az elmúlt években kialakított bólyi tájház az érdeklődőket – az átadóünnepségre szeptember végén kerül sor. Cél, hogy a jövőben a város egyik meghatározó közösségi színterévé váljon az épület.

Wald Kata

Teljesen berendezve, négy kiállítóhelyiséggel – három szobával és egy konyhával – várja a Bóly múltját, hagyományait bemutató tájház a vendégeket, amelynek ünnepélyes átadására szeptember 29-én kerül sor.

Három évvel ezelőtt egy több mint százéves parasztház renoválásával hozta létre a bólyi önkormányzat a tájházat a Népi Építészeti Programban elnyert támogatásnak köszönhetően. Kialakítása során kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy mindent korhű anyagok felhasználásával, korabeli építészeti technikákkal varázsoljanak újjá – megerősítették a mintegy 200 négyzetméteres ház alapját, a padozatot lecserélték, a nyílászárókat restaurálták, a tetőt megerősítették és a homlokzat is visszakapta régi fényét. A tájház működtetését a Bólyi Német Önkormányzatra bízta a város – a fejlesztések sikeres pályázataiknak köszönhetően tovább folytatódtak: kialakították a német építészeti hagyományokat őrző bejárati kiskaput és nagykaput, tavaly pedig egy új terménytárolóval is gazdagodott az épület. A Bólyi Német Önkormányzat 9,5 millió forint támogatást nyert a felújítási munkálatokra: a pénzből az udvar és a kert teljes talajcseréjét valósították meg, növényeket ültettek és pihenőhelyeket alakítottak ki, ezen kívül a korábban összeomlott góré helyén egy újat hoztak létre. Mindemellett a víz- és szennyvízvezetéket is kiépítették, és kialakítottak egy mosdóhelyiséget.

Mostanra pedig a tájház teljes berendezése is megtörtént, ennek megvalósításához – mint azt Győriné Meiszter Katalin, a Bólyi Német Önkormányzat elnöke lapunk érdeklődésére elmondta – nagyban hozzájárultak a bólyiak és a környékbeli településeken élők bútorok és tárgyi eszközök felajánlásával.

A ház udvara is megszépült, a melléképületben egy zárt és egy nyitott közösségi tér kapott helyet.

Cél, hogy a jövőben élettel teljen meg az épület – a bólyi óvodások és iskolások nemzetiségi oktatásában a jövőben is kiemelkedő szerepet szánnak a létesítménynek, különféle közösségi programok is várják majd a jövőben az érdeklődőket, a városba látogatók pedig a múzeumban – előzetes időpont-egyeztetést követően – megismerkedhetnek a település múltjával, hagyományaival.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában