Konyhakéssel szeltük át Nápoly utcáit (Videó) – GALÉRIA

Négyen, egy baráti társasággal vágtunk neki az idei nyaralásunknak. Már hosszú ideje terveztük ezt a nápolyi kiruccanást, így igencsak nagy várakozás övezte az utazást. Aztán az elképzelt mesevilág helyett, hirtelen belecsöppentünk a rideg valóságba.

Nem minden az, aminek látszik

Barátságtalan, szeméttel teli környékre érkeztünk a repteret követően, amely bűzött a szagtól. Aztán érkezett a szállásadónk, aki mondhatni levitt minket a térképről, de így se volt túl impozáns a hely, ahova mentünk. Legalábbis kívülről. 

Négy emeletet megtéve azonban egy olyan lakás fogadott minket, ami teljesen ellentétes volt az addig látottakkal. Két hatalmas, légkondicionált hálószoba, egy fürdőszoba, konyha, valamint egy óriási erkély, ami feledtette fáradalmunkat. Továbbá az olasz népről tudni lehet, hogy igencsak vallásos. Ráadásul egy argentin istenük is van. Így nem is csoda, hogy a wifi jelszó Diego Maradona neve volt.

Az utak királya

Első napunk estéjén felfedeztük a környéket, pontosabban csak próbáltuk volna, ugyanis egy olyasfajta forgatag fogadott minket, ahol gyakorlatilag minden pillanatban résen kellett lenni, hiszen a nápolyi nép nem kegyelmezett. Száguldó autósok, robogósok, akik minden kereszteződést és kanyart úgy vettek be, mintha nem lenne holnap – igaz, a legtöbbször mi is ezt éreztük, hála nekik. 

Ráadásul a motorosokat különös tisztelet övezi. Mintha ők lennének a legerősebb járművei a városnak. Az autósokra pedig fittyet hánynak, de még a gépkocsivezetők is egymásra. Voltaképpen nem lehetett olyan gépjárművet látni, amely ne lett volna sérült. Na de csodálkozunk ezen? Az olaszok úgy parkolnak, hogy megvárják, míg hozzáérnek a másik parkoló autóhoz. Mondhatnánk, hogy bizonyára az autószervizesek keresnek Nápolyban a legjobban, de valószínűleg nem. Hiszen fölösleges autószerelőhöz menni, a következő utcában már lehúzzák a kocsit.

Amíg vidéken kukorékolásra kel fel az ember, addig itt bizonyára dudaszóra. Ott töltöttünk négy napot, de örök rejtély marad, hogy mikor minek szól a hanghatás. Ha zöld a lámpa, ha piros, de ha épp a közelben sincs senki, akkor is szól a duda.

Mindent összevéve azért megdöbbentő, hogy Magyarországon 30 százalékkal több halálos közlekedési baleset van, mint Olaszországban. EUSTAT.

Mennyivel tartozom?

 „Jön a hülye magyar, úgyis megveszi!” Sok helyen gondolhatták ezt, de akár ki is mondhatták volna, ugyanis a szállásadónkon kívül szinte nem is találkoztunk olyan emberrel, aki tudott volna legalább angolul. Úgy vannak vele, ha már ott vagyunk, úgy beszéljünk, ahogy ők tudnak. Talán ennek is köszönhető, hogy sokszor jó prédák voltunk számukra. Volt hely, ahol csupán egy italt kértünk, de gyakorlatilag egy családra való menüsort kaptunk. Máshol előre kikészítettük a fizetendő összeget, hiszen összeszámoltuk, hogy mivel is fogunk tartozni, aztán időközben, közel húsz euróval megtolták mindazt. Persze csak az étlap alapján jött ki a matek, ugyanis a legtöbb helyen még csak számlát sem kaptunk.

Ami vitathatatlan, hogy a pizza elsőosztályú, igaz, hallomásokból ezt is várja az ember. A fagyi ugyancsak tökéletes, na meg a sörökkel sem volt probléma, sőt.

Harmonika Pompeii városáig

Tömegközlekedéssel jártuk a várost, hiszen nem volt nehéz kiigazodnunk a menetrenden. Pontosan tudtuk, hogy miképp jutunk el Pompeii városába, azonban a vasútállomáson egy férfi úgy érezte segítségre van szükségünk, és elmondta azt az információt, amit már tudtunk. Persze azért nyújtotta a kezét, hogy ő ezt nem ingyen tette. 

Az ókori római romvárostól közel húsz vonatmegállóra voltunk, így igencsak felüdülés volt egy utas jelenléte, aki egyszer csak elkezdett harmonikázni. A negyven fokos forróságban igazi felfrissülés volt a muzsika. 

Pompeii felfedezését sem segítette a nagy meleg, de nem adtuk fel, még úgy sem, hogy rákként tértünk haza. Capri szépségeit is megcsodálhattuk. Egy teljesen más világ, ahol minden ragyog és fénylik. Már a kompról megfigyelve éreztük, hogy ez lehet utazásunk fénypontja. Így is lett.

Konyhakéssel bicskások ellen

Hajnali órákban indult a gépünk hazafelé, így úgy gazdálkodtunk, hogy mindenképp taxival tudjunk menni a reptérre. Utolsó este így hívásokba kezdtünk, hogy biztos legyen taxink hajnalban, azonban mint kiderült, sztrájkot szerveznek az utazásunk napján. Közel egy órás út lett volna a reptér gyalog. A rémisztő azonban az volt, hogy a közösségi oldalakon több helyen is olvastuk, hogy azon az útszakaszon több rablás is történik, ráadásul fényes nappal is, nemhogy még sötétben. Azt megelőző napon bicskával kényszerítettek ki pénzt turistákból. Hiába mozgattunk meg minden követ, nem volt más választásunk, maradt a gyaloglás. 

Hajnali négykor, korom sötétben, kihalt utcákon, életlen konyhakéssel a zsebünkben szerettünk volna hazajutni. Minden utcába és kapualjba benéztünk, minden hangra kissé összerezdültünk, mindeközben szedtük a lábainkat, már amennyire bőröndökkel a kezünkben ez lehetséges volt. Az út felét megtéve végül két taxis leszólított minket, hogy elvinnének minket a reptérre. Rövid hezitálás után kockáztattunk, és beszálltunk, de jól jöttünk ki a dologból. Ezzel a nápolyi túrát magunk mögött hagytuk, a konyhakéseket pedig a reptér előtti kukákban.    

A lét a tét

Szürreális élményekből sem volt hiány. Egyik este egy kapualjban egy férfit láttunk feküdni igencsak természetellenes pózban arccal lefelé. Csak remélni tudtuk, hogy nem Don Vito Corleone van a dolog mögött. Pár méterrel odébb már néhány gyerek egymást dobálta liszttel. Ha nem előttünk történik az esetet, azt hittük volna, hogy havazott, olyan szinten volt fehér az úttest. A motorokon meg mindent is láttunk. Két személyes robogón négy fős családot. Szemtelenül fiatal gyerekeket, akik vezetés közben telefonoztak, cigarettáztak, ettek, ittak, mindezt bukósisak nélkül. Volt tengerpart, ahol nem igazán voltunk népszerűek. Egy idősebb olasz "Úr" mikor ráeszmélt arra, hogy turisták vagyunk, akkor többször is gazdagította a tengert nyálával úgy, hogy mi azt akarva-akaratlanul észrevettük. Aztán úgy kinézett minket, mintha Juventus mezben fürödtünk volna.

Összegezve tehát nem Nápoly az a hely, ahol érdemes megszállni kikapcsolódásképp, még akkor sem, ha gyönyörű helyek vannak a közelben. Az viszont biztos, hogy rég ettünk és ittunk ilyen jókat, ráadásul életünk egyik legnagyobb kalandján vagyunk túl.