A pécsi vásár továbbra is egy hatalmas varázsboltnak számít

A pécsi vásárnak már az 1980-as évek elején is mítosza volt. Emberek tízezrei hömpölyögtek a Megyeri út, illetve a Móra Ferenc utca által határolt területen. Aztán egy kissé leült a dolog, de napjainkban úgy tűnik, ismét felszálló ágban van a biznisz. Adnak-vesznek autót, újabbat meg régebbit egyaránt. 

Ruházati cikkekből is végtelen a kínálat, de a legvonzóbb mégis a használtcikk-kereskedés. Bár már odáig eljutni sem egyszerű. A vásártéri buszmegállónál, az 1-es járatról lelépve, a gyanútlan látogató rögtön egy koldusba ütközhetett vasárnap délelőtt. Mellette pár méterrel egy magát szívbetegnek valló férfi zenélt. A lakodalmas rock legrosszabb változatát nyomta, de legalább jó hangosan. 
 

Belépve a vásártérre, bárki elgondolkodhatott azon, az elmúlt évszázadban mennyi felesleges tárgyat készítettek el kézművesek, iparosok, később műanyag fröccsöntők. Giccses törpék, szörnyű játékok, szakadt mesekönyvek, mángorlók, kaptafák, régi vésők, kalapácsok. 
 

A legmegdöbbentőbbnek az látszott, amikor azonos standon, egymástól tíz centire ott hevert két laptop meg három keretes fémfűrész. A számítógép nyilván működésképtelenül várta vásárlóját, hiszen 1000 forintra tartotta a tulajdonosa. A fűrész üzembiztosnak tűnt, fel lehetett volna vele darabolni bármit. 
 

Ahhoz ellenben erős fantázia kellett, miért lenne érdemes megvenni egy 80 x 30 centiméteres, fekete-fehér esküvői fotót puritán keretben. Egy vadidegen boldog pár képét, életük fontos pillanatáról, 1960-ból. De mindez ízlés dolga, szerencsés esetben az üveg meg a léc is megérhetett pár százast. 
 

Az is elgondolkodtató, miként került Pécsre, a X. kerületből, az Óhegy környékéről egy utcanévtábla a poros pokrócra. Rajta a felirattal: Kerecseny utca. Már csupán annyi benne a lutri, hogy mikor lesz felénk átrendeződés. 
 

A büfésor egyszerre adta az ízek varázsát, valamit egy élő, hús-vér valóságműsort. Hírvilág, ami maga az élet. „Bajnok lesz a Fradi, Ukrajna hamarosan elesik, a szomszéd elment elvonóra, a Sanyit nem fizette ki az a gaz­ember főnöke, az asszony barátnője csalja az urát, elromlott vízszivattyú az aknában.” Ezek bármilyen variációját sem tűnt érdemesnek kizárni, csak nehéznek bizonyult belőle összerakni a valós képet. De pont ez a dolog lényege az egész vásárnak. 
 

Érdekes színfoltja volt a színpadnak az a suhanc, aki kezében egy márkás parfümmel kereste a vevőket. Indulási árnak 5000 forintot határozott meg, de pár másodperc múlva már 2000-nél tartott az alku. Kezdő orgazdák első vizsgafeladatának is megfelelő lehetett volna a próbavásárlás. Rosszabb esetben fel lehetett volna keresni a rendőrséget is, de az tényleg csupán egy balszerencsés forgatókönyv. Ám, mint tudjuk, kockázat nélkül nincs üzlet.