A pécsi karnagy, aki mozdonyvezetőként is dolgozik

Bókai Zoltán egy átlagos napja sem túl hétköznapi. Ha befejezte a műszakját a Pécsi Nemzeti Színházban, másnap kétezer tonnás tehervonatot vezet.

Már 8 évesen megálmodta mindezt

- Általános iskolás voltam, mikor a környezetkönyvünkbe le kellett rajzolni, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Én azt az oldalt megfeleztem, és az egyik részére hatalmas orgonát, másik felére mozdonyt rajzoltam – meséli a kezdeteket mosolyogva Bókai Zoltán, aki hozzáteszi: az elérhetetlennek tűnő orgonát ugyanazért szerette meg mint a mozdonyt. Mindkettő hatalmasnak tűnt.

Családi „örökség” a vonatozás

Bókai Zoltán végül mindként álmát valóra váltotta. Először mozdonyvezetőként, majd zenetanár-karnagyként is tanulmányokat végzett. Most párhuzamosan űzi mindkét hivatást. Erre pedig édesapja a legbüszkébb. A családjukban minden férfi, ha úgy tetszik vonatra termett.

- Édesapám is és az ő édesapja is mozdonyvezető volt. Én pedig mindig akkor voltam hajlandó megtanulni valamit oroszból, ha megígérte, hogy elmehetek vele – mondja Zoltán.

Az évek alatt viszont kiderült Zoltánról, hogy abszolút hallása van a zenéhez. Az elmúlt 20 évben az ország több pontján is dirigált, legutóbb egy japán karmester helyett kellett beugrania. A művet pedig a határátkelőhelynél ácsorogva a vonatban tanulta.

Kakukktojás mindenhol

- Aki a színházban kinéz azért, hogy én mozdonyt vezetek, annak úgy kell. Talán azt gondolják, hogy az ő munkájuk nagyobb előképzettséget igényel, mint egy mozdonyvezetőé, pedig nem így van – mondja Bókai, aki szerint nagyon is megfér egymás mellett a kettő, sőt közös is van bennük.

„Rokonszakma”

- Ugyanúgy, ahogy itt a mozdonyban, úgy a zenekari árokban is előre kell gondolkodni azon, hogy mi lesz 3 perc múlva. Egy több ezer tonnás vonatot nem tudok megállítani 50 méter múlva, ahogy egy zenekart sem tudok lelassítani egyik pillanatról a másikra – vallja be a karnagy mozdonyvezető.

De vajon honnan megy nyugdíjba?

- Mivel én boldogan élem a mindennapjaimat, azokban a munkákban, amit csinálok, talán átsegít azon, amikben az ember általában beleöregszik és nyilván az öregedést nem úszom meg, de azért boldogan könnyebb tönkremenni – mosolyog Zoltán.