Szenvedélye az ereklyegyűjtés, még Puskás cipőjét is megszerezte

– Milyen módon került kapcsolatba a futballal?

– Szenvedélyem a labdarúgás, és minden ami hozzá kapcsolódik. Játszottam is, de nem voltam jó futballista. Legelső komolyabb futballélményem az 1986-os labdarúgó-világbajnokság volt. Ezután kezdtem kijárni a PMSC hazai mérkőzéseire, majd úgy 12-13 éves korom körül elkezdtem statisztikákat írni. Csináltam albumokat is, és arra gondoltam, hogy jó lenne dedikálásokat szerezni. Néhányat be is gyűjtöttem, de a százat sem közelítette meg. Jöttem-mentem a világban, több részletben összesen hat évet töltöttem az Egyesült Államokban, amikor 2004-ben hazajöttem akkor kezdtem komolyabb gyűjtésbe.

– Mik voltak az első lépések?

– Nagyon sokat segített a kezdetekkor Kulcsár Árpád, aki most is a PMFC szakmai igazgatója, ő akkor még játékos volt. Kapcsolatokon keresztül ismertem meg játékosokat, kerestem meg csapatokat. A szabadidőm nagy részét ebbe fektettem, mezeket, labdákat, cipőket gyűjtöttem. Van négy telededikált labdám amit válogatott játékosok vegyesen írtak alá. Rajta van olyan játékos aláírása is aki a ’40-es években volt válogatott, de olyan is van aki a 2000-es években.

– Vannak még hasonlóan különleges darabok?

– Van olyan labdám, amit csak magyar gólkirályok dedikáltak. Volt olyan, hogy egyetlen aláírásért átutaztam az országot. A legelső gólkirálytól származó autogram az 1959-60-as szezon gólkirályáé, Albert Flóriáné. Puskás Öcsitől van például egy dedikált labdám, ezt csak ő írta alá. Van egy cipő, amit Öcsi bácsi ajándékozott Balaskó Ivánnak, aki Kispest nevelésű, de Pécsett is játszott. Iván 2005-ben nekem adta. Dárdai Páltól van három mezem is, különböző korszakokból, ebből kettő dedikált, az egyiket személyesen nekem hozta. Berendy Pál a Vasas kiemelkedő játékosa volt, az 1965-ös bajnoki csapatban hordott meze is nálam van. A mai válogatott játékosok közül Lovrencsics Gergőtől, Tőzsér Dánieltől is van mezem, de Dibusz Dénestől is kaptam egyet. Böde Dánieltől egy olyan cipőt kaptam, amiben benne van a neve, mezszáma és a magyar zászló. Pécsi kötődésű mezek közül PMSC és PMFC meccsmezeim is vannak. A legrégebbi Turi Zsolt 1988-89-es meze.

– Melyik áll a szívéhez legközelebb?

– Az Aranycsapat tagjai a 90-es években járták az országot, vittek mindenhova egy-egy ajándékot. A győri önkormányzathoz került egy olyan mez, amit az Aranycsapat legyártatott, a korhű mez, amiben ők játszottak. A 10-es számú került Győrbe, ezt Öcsi bácsi vitte személyesen, dedikálva. Ez végül hozzám került, a gyűjteményem része. Több ezer dedikált fotóm is van, és a sok-sok élmény sem elhanyagolható. Személyesen találkoztam Cristiano Ronaldóval, Decóval a Barcelona nagy klasszisával, Zlatan Ibrahimović-csal is. Christiano dedikált nekem egy olyan labdát, amelyen több portugál játékos aláírása is rajta van. De minden egyes gyűjtött darab közel áll a szívemhez, mindegyiknek megvan a maga története.

– Focival kapcsolatos blogot is működtet.

– Még 2009-ben egy barátom buzdítására indítottuk el, ő az informatikai munkákat végezte, nekem a tartalommal kellett foglalkoznom. A weboldal létrehozásának célja az volt, hogy bemutassam a labdarúgás pozitív oldalát, a játékosokat és a labdarúgásban dolgozó embereket. Interjúkat, cikkeket, képgalériákat készítettem. Ez 2015 környékére le­lassult, egy kicsit belefáradtam. Van egy közösségi oldalam is, oda szoktam írogatni, de az elmúlt időszakban oda is keveset. Ha lenne jelentkező, szívesen átadnám egy futballszeretőnek az oldal kezelését.

– Van olyan sportág melyet szívesen űz?

– Kilencéves korom óta versenysportoltam, kerékpárversenyző voltam, később atléta. Aztán néhány év kimaradt. Elkezdtem kondizni, felszedtem néhány kilót, és jöttek a küzdősportok. Húsz évesen kick-box-ban igazolt versenyző voltam, két évvel később meghívást kaptam a felnőttválogatottba. Aztán 2004 után abba is maradt a sport, 2015-től újra rendszeresen futok, kerékpározok, úszok. Szeptemberben egy nap alatt letekertem a Sopron–Pécs távot.

– Szinte mindenki csak Cimpaként ismeri. Mire utal ez a becenév?

– Általános iskola hatodik osztályában valamiért elkezdték piszkálni a fülemet, el is neveztek Cimpának. Én nem nagyon szerettem, de végül rám ragadt. Tizenhat éves korom óta szinte mindenki így hív.

Nem tudja, hogy mi lesz a gyűjtemény sorsa

Molnár Gábor 1976-ban született Pécsen, jelenleg is itt él családjával. Két gyermeke van, fia 21, lánya 12 éves. Foglalkozását tekintve régen az éjszakai életben mozgott, klubokat őrzött, személyvédelemmel foglalkozott és ezzel kapcsolatosan szinte mindent csinált. Miután abbahagyta a küzdősportot, keresett valami polgári állást. Építkezésen is dolgozott, ételfutár is volt, majd 2017-ben rátalált a vasútra, most is ott dolgozik vezető-jegyvizsgálóként. Kiállítást egyszer már tartott gyűjteményéből, az ilyen kérésekre szívesen igent mond. Hogy mi lesz a sorsa a relikviáknak, még ő sem tudja, mint mondja egyszer öreg korában lehet, hogy megválik tőlük. – Ha lesz olyan ember a családban aki szívesen folytatná a gyűjtést, akkor természetesen továbbadnám neki – fogalmaz. – De a gyerekeim annyira nem rajonganak a futballért.