múltidéző

2019.07.28. 11:30

Garanciával jött a Zsiguli, virágzott a magángazdálkodás

Már az „átkos időkben” is megpróbálták a gazdaságot rugalmasan kiigazítani magángazdálkodói formákkal, s ennek egyik legsikeresebb eredményét jelentették a nyolcvanas évek elején a különböző szövetkezetek.

Mészáros B. Endre

Kis ráhagyással azért volt választék, még ha visszafogott is

Nem kevesebb, mint kétszázezer ember dolgozott ily módon akkoriban az országban mintegy 1700 szövetkezetben, ahol a főnökök már magánkézben birtokolták a szocialista tulajdont. Ez az időszak Pécsett, Baranyában is sok új vállalkozást hozott létre, és a termékeik elsősorban azzal hódítottak, hogy kiváló kézműves minőséget produkáltak, és hiányzó áruféleségeket gyártottak.

Természetesen akkoriban nemigen volt pénz magánerős nagy beruházásokra, így többnyire elhagyott, kiszuperált régi épületekben kezdték a termelést ezek a társaságok. A legnagyobb ívű pályát a pécsi Garancia Szövetkezet futotta be ekkoriban, ahol a korabeli trendit megkerülve jókora felárral, de párhetes várakozással vagy közvetlenül lehetett Zsiguli autókat vásárolni. Ha pedig autók, gyorsaságával a javításra is versenyképesen szakosodott néhány magánszövetkezet. Továbbá lényegesen többet kereshettek a fodrászok is akkortájt szövetkezetbe tömörülve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában