Első könyves pécsi szépíró mutatkozott be az ünnepi könyvhéten

– Úgy mondják, mindenkiben benne van legalább egy könyv. Ezért kezdett negyven fölött első szépirodalmi munkájába?

– Az írás jó ideje jelen van az életemben, újságíróként, honlapok tartalmi szerzőjeként, versek publikálójaként. Az emberben valóban ott kavarog mindig néhány fontos történet és én a prózai önmegvalósítást most éreztem fontosnak.

– Hová vezet el a cím, a Kisbéka anatómiája?

–A gyerekkorom minden nyarát a Duna mellett töltöttem a nagyanyámnál, Paks magasságában, de a túlsó oldalon, Géderlakon. Itt volt egy Kisbéka nevű büfé, ahol a kuglibábukat állítgattam.

– Létezik még ez a hely?

– Már nem, a Kisbékát egyszerűen megette a Duna. Képletesen és a valóságban is. Folyamatosan szakadozik le ezen a részen a part, amely elérte ezt az „épületet” is. Viszont a történetek, az emberek valóságosak. Így negyven fölött pedig próbálom feleleveníteni a távolodó gyermekkor, a Kisbéka és a Duna-part emlékeit, a különleges életbölcseleteket hordozó személyeket, az uszálykapitányt, az orvhalászt, a kompost, a Költőt, akik nagy hatással voltak rám. Ezek az emberek mesélnek az életükről, a szerelmükről, a folyóról.

– Vannak személyes elemei a történeteknek?

– Összefonódnak a családunk életével, hiszen nagymamám falusi néptanítóként itt járta végig ezernyi kanyarral a XX. századot.

– Mit ajánlana egy első könyves prózaíró a kezdőknek, miként vágjanak bele az írásba?

– Hogyha elhatározza magát az ember, akkor sokkal könnyebben megy. Én a könyvet családi ajándéknak szántam, négy évvel ezelőtt édesanyám születésnapján láttam hozzá és lassan hízott a kötet. Ebből lett előbb egy családi kiadás, ami aztán útra kelt ismerősök között. Annyi bíztatást kaptam, hogy a nagy nyilvánosságnak is megjelentettem. Ez nem egy rentábilis vállalkozás, legfeljebb csak szellemi értelemben.

– Nem üthet vissza, hogy most mindenki megtudja, az író miként gondolkodik a világról?

– Ez nagyon szép kérdés, mert alapvetően zárkózott, introvertált típus vagyok. Ebben a könyvben jóval többet mondok el a gondolataimból, mint amit élő szóban képes lennék. A könyvbemutatón viszont azt mondta egy hölgy, hogy elolvasva visszaadta az életkedvét. Az ilyen pillanatokért pedig érdemes ezt felvállalni.

– A prózai út merre halad tovább?

– Maradok a Duna túlsó felén, a nagyanyám történeteivel folytatom, már elkezdtem a munkát. Másrészt édesapám, nővérem is művészettörténész, érdekel az is, honnan ered ez a művészi hajlam a családunkban.

Mindig kalapban

Aknai Péter 1973-ban született Pécsett. A Kodolányi János Gimnázium levelező tagozatán érettségizett, a PTE FEEFI-n művelődési menedzserként diplomázott. Írt a Pécsi Campusban, különböző netes lapokban, ma is aktív szerzője az UnivPécs egyetemi magazinnak. Tíz éve a PTE Marketing Osztályán PR és sajtókommunikációs feladatokkal foglalkozik. Első házasságából két iskoláskorú fia van, Márton és Balázs, másodikból egy tízhónapos kislánya, Réka. Felesége Aknai-Kiss Martina jelenleg gyeden van. Mindenütt kalapban tűnik fel, a hobbija a család, a foci és a természetjárás.