Sikeres akció

2 órája

Griff szerint a pénznek van szaga - ez alapján meg is találta

Bama.hu

Forrás: police.hu

Dr. Kelemen Zoltán r. százados, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője a közelmúltban külföldi tanulmányúton vett részt, ahol többek között bepillantást nyerhetett a rendőrkutyák kábítószer-kereső tevékenysége mellett bankjegyek keresésére kiterjedő kiképzésébe is. Hazatérve, az ott szerzett pozitív tapasztalatai alapján azonnal megkezdték Griff, a rendőrkutya ezirányú kiképzését.

Griff első éles bevetésére nem kellett sokat várni. 

Alig három héttel később a pécsi nyomozók 2024. október 2-án kábítószerek terjesztésével gyanúsítható férfiak ellen intézkedtek, amikor az elkövetőkhöz köthető gépjármű átvizsgálásakor a megkezdett tréning eredményeként a szolgálati kutya a kocsi csomagtartójának közelében jelzést adott. A csomagtartóba bejutva még pontosabban jelzett, ezért a nyomozók felhajtották a kárpitot, majd a pótkerék mellett – vélhetően bűncselekményből származó – nagyobb összegű pénzt találtak.

Griffnek ez volt az első bankjegykereső bevetése, amelynek során jelesre vizsgázott, így a kiképzés tovább folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában