Nap után eső

2024.09.08. 07:40

Lehet, hogy a mai nap jelenti az idei nyár végét?

Bama.hu

Vasárnap kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután nyugat-délnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, északkeleten és keleten maradhat naposabb az idő. Futó zápor, esetleg zivatar csak néhol fordulhat elő. Élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban 13-21, délután 29-34 fokot mutathatnak a hőmérők.

Hétfőre virradó éjjel nyugat felől fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és kezdetben a Dunántúlon, napközben pedig szinte országszerte számítani lehet esőre, helyenként záporokra, zivatarokra. Északkeleten késő este, éjjel is kitarthat a csapadék. A délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 32 fok között alakulhat, délkeleten lesz melegebb, nyugaton hűvösebb az idő.


Orvosmeteorológia

Vasárnap sem érkezik front, de a hűvösebb, nyirkosabb körzetekben kora reggel felerősödhetnek az ízületi bántalmak.

Ismét jelentős lesz a hőingadozás, délelőtt gyorsan melegszik majd a levegő, emiatt vérnyomás-ingadozás, rosszullét, szédülés előfordulhat.

Napközben a szokásosnál melegebb időben keringési problémák, fejfájás, migrén alakulhat ki a melegedésre érzékenyeknél.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.

A legmelegebb órákban ne tartózkodjunk hosszabb ideig a tűző napon! Zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek a parlagfűre allergiások panaszai, így ők ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben! 11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban még erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!