Húsz perc alatt két tucatnyi csípés – az már figyelemre méltó

Bár örömteli, érdekes felfedezés volt, hogy általában ez olyankor történt, amikor nullás vércsoportú egyén társaságában mutatkoztam. Egyikük mondta is, ennek biológiai okai lehetnek, ők ugyanis azok, akik bárkinek adhatnak vért, ezt bizonyára a szúnyogok is érzik. Ennek hallatán elkezdett megjelenni bennem egy kis sértettség, jobban mondva szúnyog-irigység, ugyanis ez az én – általam ismeretlen csoportú, de bizonyosan nem nullás – vérem alábbvaló mivoltát bizonyítaná.
 

Ez a tapasztalat kissé háttérbe szorult a közelmúltban, mígnem egy rövid sétát tettem a napokban egy erdős területen, többek kíséretében. Na, itt már nem volt kegyelem, az azóta bizonyára valamiféle mutáción átesett bestiák olyan mohón estek nekünk, hogy ott holmi vércsoportok kérdése már fel sem merült. Húsz perc alatt hozzávetőleg tizenhét-tizennyolc csípést szereztem, s ha ezt beszorozzuk a társaság résztvevőinek számával, akkor az összcsípések száma közelít a százhoz.
Szó mi szó, ez már nekem, az egyébként állatbarát és kevésbé ízletes vérű állampolgárnak is sok volt. Bár valahol a szúnyogirtás szükséges mivolta lehangoló, de elkerülhetetlen – lenne – és mint azt a mellékelt példa is alátámasztja, már egy jó ideje meg kellett volna tenni annak érdekében, hogy ne faljanak fel minket élve.