Serbakow Tibor ötvösművész: ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem

Ahhoz, hogy valaki egy világegyház helyi képviselőinek dolgozhasson, alapos történeti tanulmányokat kell végeznie. Itt tévedni nem illik, nem is szabad. A kész művet, egyben kegytárgyat, jellemzően nagy tisztelet övezi, mert a megfelelő pillanatokban komoly szerepet játszik a vallási ünnepek adott helyzeteiben.

– Egy vázlatos rajzzal indul minden ilyen folyamat - árulta el Serbakow Tibor ötvös, szobrász. - Több gondolatból kell kiválasztani azt, amelynek a mentén el szeretnénk indulni. Utána a részletrajzok, azaz a finomhangolások következnek. Ha mindez átmegy a rostán, a felkérőnek és az alkotónak is tetszik az adott változat, akkor jöhetnek a nagyon pontos műszaki rajzok.

– Menet közben azért még módosulhat az alakzat, a forma?

– Elvileg bármikor meg lehet változtatni egy műalkotást a kiviteli folyamat során, de nekem ez egyszerűen soha nem jött be, valahogy mindig az eredeti tervem a legjobb változat. Most már az előre átgondolt úton haladok végig, mert minden apróság szorosan összefügg egymással, és a végeredmény így fogja a leginkább megközelíteni a fejemben meglévő ideát.

– Az aprólékosságot látva, ez nem a kapkodás színtere!

– Itt minden hosszú időt emészt fel. Hónapokban lehet mérni egy-egy megrendelés elkészültét, ami nem lassúságot üzen, hanem hatalmas koncentrációt jelez. A különböző, jellemzően nemes anyagok harmóniája nem szokott gyorsan kialakulni.

– Mi a leglényegesebb különbség az ötvös, illetve a szobrász között?

– Nagyon szerteágazóan lehetne ezt árnyalni. De röviden annyi, hogy a szobrász önálló gondolatvilágot valósíthat meg, míg az iparművész inkább értékes, de feladatkörrel bíró dolgot teremt meg.

– Be lehet fejezni egy keresztelő medencét, vagy bármi mást?

– Egy művész erre talán képtelen. Ezt csupán abbahagyni szabad. Nehéz elengedni a darabokat, azok örökre bevésődnek az agyamba, hiszen rengeteg közös emlék köt minket össze. Ezért is várom nagy izgalommal a mostani kiállításomat, ahol újra kapcsolatba kerülhettek a múltam részeivel.

– Költséges „iparág" az ötvösség?

– Semmiképpen sem olcsó. A legdrágább anyagokkal dolgozunk, ezért régebben kimondottan a tehetősebbek területe volt minden ilyen munka. Természetesen ezt főként az egyház tudta biztosítani, illetve az állam és a gazdag magánemberek. A szegényebb néprétegek képviselői jobbára csupán a templomokban, máskor hintókon, vagy kastélyokban, palotákban, úri házakban, nagypolgári lakásokban láthattak komoly színvonalú ötvöstárgyakat, díszes veretű kardokat, fegyvereket, ékszereket, serlegeket, kitüntetéseket, gyertyatartókat, keresztelő kutakat. Ötvösök voltak a fémpénzek tervezői, és a Szent Korona megalkotói is. A tárgyak művészi ereje, üzenete, valamint különleges anyagai általában tiszteletet ébresztettek és ébresztenek az emberekben. Hiszen a mai napig nem mindenki számára elérhetőek az igazán elsőrendű iparművészeti alkotások. Az általam folytatott tevékenységgel nem lehet sorozatgyártást végezni, mivel valamennyi darab egyedi alkotás - és ettől lesz értékesebb, emberibb. Mindez feltétlenül inspirálóan hat rám, és úgy gondolom, hogy a többi kollégámra is, akik ezt a nemes hivatást gyakorolják.