2019.07.30. 12:30
„Messzire ment a híre a mohácsi halászlének”
A nemrég megrendezett III. Dunamenti Halfesztivál remek alkalmat kínált arra, hogy a mohácsi halászlé fortélyairól, hagyományairól beszélgessünk, s felelevenítsük a méltán híres Halászcsárdát is. És hát ki lenne erre a legalkalmasabb beszélgetőpartner, ha nem a legendás mohácsi vendéglős, Nagy Tibor?
Fotó: Yasuhiro Kobayashi
– Kik ismerték a klasszikus halászlé, valamint halételek fortélyait a legjobban? – tette fel a kérdést Nagy Tibor, majd meg is válaszolta: – A halászok.
A halászat korábban közösségi munkának számított, hiszen olyan szerszámokkal kellett dolgozniuk, ami többszemélyes munkát igényelt. Annak idején minden nap bárkával jöttek fel a friss hallal, nem autóval, mint manapság. Volt is mindenből bőven fogás: olyan nem igen fordult elő, hogy a vendégnek azt kellett volna mondani, „ez most nincsen”.
– Mikor jobb fogás volt, akkor mi inkább tároltunk. Természetesen annak is megvoltak a maga szabályai: mennyi ideig, lecímkézve, lefóliázva – részletezte az egykori étteremvezető.
S hogy mi kell az igazán jó halászléhez? A friss hal az alapja mindennek, utána rátesszük a hagymát, megfelelő sómennyiséget, majd a jó minőségű paprikát. S ami nagyon fontos, hogy lobogó tűz alatt főzzük – akkortájt, mikor elkezdték ezt a mesterséget, még fatüzelés volt.
Manapság már újra van gondolva ez is, pedig a titka csupán egy: frissen kell készíteni. Különösebb csoda nem kellett hozzá. Ez a főzésre, tálalásra ugyanígy vonatkozott.
– A törzsvendégek előre telefonáltak, hogy mikorra várható az érkezésük, s addigra elkészítettük a friss halászlevet számukra – idézte fel Nagy Tibor a régi időket.
A mohácsi halászlének messze híre ment, s igen nagy sikert is aratott.
– Dr. Deák Imre, aki anno kollégám volt, a Hiltonban éttermi igazgató lett, s meghívott egy „Magyar tájak, magyar ízek” elnevezésű bemutatóra. Izgatottan készültünk rá, olyan relikviákat is vittem a rendezvényre, ami Mohács városára jellemző: Kolbe Misi bácsi képeit, Horváth János fekete kerámiáit, emellett villányi bort hordóban. Ennek igazán nagy sikere volt, s a további években is vittük tovább ezt a vonalat. Olyannyira sikeres volt, hogy a Hiltonban mohácsi napokat is rendeztek. Még mohácsi vendégek is felutaztak az eseményre – idézte fel a legendás vezető.
Mikor megkérdeztük Nagy Tibort, mi a véleménye a Halászcsárda jelenlegi helyzetéről, kissé szomorkásan csak ennyit fűzött hozzá:
– 2012-ben, 44 év után eladták a Halászcsárdát, 28 fős személyzettel hagytuk abba az étterem üzemeltetését. Senkinek nem engedtem el a kezét egészen addig, amíg mindenki nem talált másik állást magának. Az akkori kollégák mai napig szeretnek, becsülnek engem, ami nagyon jó érzés – emlékszik vissza.
S hogy hol lehet most jó halászlevet enni Mohácson? A Peppino Pizzériában és a Duna-parton, Kovács Józsinál.
– Ugyanakkor a csárda egy más kategória volt, ha lehet így fogalmazni. A város összes vezetője elégedett volt velünk, ami nagyon jó érzés volt. Minden körben benne voltunk, szerettek minket. Rengeteg turistát hozott ide a Mecsek Tourist, s mi menüvel kínáltuk őket, ami úgy nézett ki, hogy fél halászlé, fél harcsapörkölt csuszatésztával, fél rántott süllő majonézes burgonyasalátával.
Ahogy a tízszeres halfőző bajnok, Sobri Józsi bácsi azt mondta: „Nagyon híres a szegedi halászlé, hát még milyen híres a bajai halászlé, a miénk pedig jó!”