programok

2019.07.04. 13:30

Jön a harmadik Halfesztivál Mohácson

Két éve rendezte meg első saját fesztiválját, a Dunamenti Halfesztivált a Mohácsi Német Önkormányzat, amelyen a Duna mentén készített, hagyományos halételeket kívánták bemutatni.

Máté Balázs (forrás: Mohácsi Újság.hu)

– A mohácsi németeknek mindeddig nem volt igazi nagy rendezvényük, ezért arra gondoltunk, hogy ideje lenne már valamivel előrukkolni. Mivel mindenképpen egy helyi jellegzetességet szerettünk volna a középpontba állítani, ezért a választásunk a halászlére esett – nyilatkozta akkor Illés Richárd, a fesztivál főszervezője.

Hozzátette, nem szeretnének semmiféle vetélkedésbe kezdeni a bajai halfőzővel, hiszen ott a helyi, azaz a bajai halászléről szól a program. A mohácsi fesztivál nevében pontosan azért szerepel, hogy „Dunamenti”, mert nemcsak Mohácsról, hanem ténylegesen a Duna mentéről, tehát Győrtől kezdődően egészen a Szerbiáig, Horvátországig terjedő szakaszról is érkeznek Mohácsra majd halfőző mesterek, akik a saját szokásaiknak, hagyományaiknak megfelelően fogják elkészíteni az ételt.

Az elképzelés nagyon bejött, az első alkalom után a tavalyi másodikon is rengetegen megfordultak, s minden bizonnyal így lesz ez most, a július 20-án esedékes fesztiválon is.

A helyszín nem változik, a Szent János, a Szentháromság, a Jókai és a Szabadság utca egy részét, továbbá a Millenniumi Emlékmű környékét foglalja el a fesztivál, melynek központi helyszínei a Sváb utca, a Haludvar, a kis- és a nagyszínpad, továbbá a Halpont lesznek. Utóbbi helyen Fábik József mesterszakács készíti majd a hallevet és a harcsapörköltet.

A rendezvény idén sem nélkülözi a sztárvendégeket: a Bon Bon együttes élő nagykoncertje, valamint a tiroli Ziller völgyéből érkező Die Mayrhofner zenekar műsora garancia a jó hangulatra. Rajtuk kívül számos helyi, környékbeli és külföldi együttes, énekes és tánc­csoport ad ízelítőt a sváb kultúra sokszínűségéből. A még csak 12 éves tangóharmonikázó, éneklő és táncoló, Ausztriából érkező Luca Stangl fellépése kivételes élményt ígér.

A fesztiválra asztalt foglalni a 06-20/320-1101-es számon vagy a www.dunamentihalfesztival.hu oldalon lehet július 16-áig.

Íme, a programok:

Kisszínpad – (Millenniumi emlékmű)

14:00-19:00 halászati előadások és bemutatók (Kopeti Magdolna, Országos Kishalász Érdekszövetség stb.)

14:00-19:00 halgasztronómiai programok, halfőző mesterek (Sipőcz Árpád, Magyar Halkolbász Lovagrend stb.)

14:00-19:00 és szakmai zsűri bemutatkozása (Szabadtűzi Lovagrend)

14:00-19:00 kultúrműsor: bemutatkozik a sváb nemzetiségi kultúra

14:00-19:00 GYERMEKSAROK: kézműves foglalkozások, népi játékok, arcfestés, stb.

Főzőterületek (Szabadság utca – Jókai utca-Szent János utca)

10:00-24:00 őstermelői, kézműves, népművészeti vásár

15:00-17:00 regisztráció, főzőhelyek elfoglalása, tűztálca osztás

17:00- MEGNYITÓ, majd tűzgyújtás, főzés és vacsora

Nagyszínpad (Szentháromság szobor)

13:00-13:30 harmonikás növendékek bemutatkozása – Mohács és környéke

13:30-14:00 Nadascher Musikanten – Mecseknádasd

14:00-14:30 Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes

14:30-15:00 Lustige Lieder – közreműködik Millich Werner Anikó

15:00-15:30 Alte Kameraden Blaskapelle – Mecseknádasd

15:30-16:00 Kresz-Tóth duó – Babarc

16:00-16:30 Kulmer Schuhplattler – Ausztria

16:30-17:00 Luca Stangl mit seinem Opa – Ausztria

17:00-17:30 MEGNYITÓ

17:30-18:00 Lochberg Tanzgruppe – Zsámbék

18:00-18:30 Luca Stangl mit seinem Opa – Ausztria

18:30-19:00 Lochberg Tanzgruppe – Zsámbék

19:00-19:30 Kulmer Schuhplattler – Ausztria

19:30-21:00 BON BON nagykoncert

21:00-21:30 Eredményhirdetés – főzőverseny

21:45-23:00 Die Mayrhofner – Ausztria, Tirol, Mayrhofen

23:00-03:00 Diamant Kapelle – utcabál

Sváb utca (Sétálóutca Szentháromság-szobor felőli vége)

14:00-20:00 „Sváb hagyományok utcája” – avagy a sváb népművészeti, gasztronómiai értékek interaktív bemutatása

HALPONT (Jókai utca Szentháromság-szobor felőli vége)

12:00-22:00 Halpont – mohácsi halászlé, kopácsi csiptetős ponty, harcsapörkölt, halburger, sült pisztráng stb.

Társprogramok

Sétahajókázás Mohács új hajójával a Mohács I. nevű katamaránnal

Halászati bemutató a Boki-Dunán – Omacht Zoltán vezetésével, Duna-Dráva Nemzeti Park

Látogatóknak a rendezvény ingyenes!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában