Nemzeti önbecsülést erősítő filmeket akarnak

A Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra programra eddig nagyjából húszmilliárd forintot fordítottak, ez körülbelül ötven-ötven százalékban oszlik meg a két fő kategória, a hazai médiaszolgáltatók, a helyi és körzeti rádiók és televíziók támogatása, illetve a független filmkészítés támogatása között – mondta el a Magyar Időknek Kollarik Tamás, a program ötletgazdája és koordinátora.

Más nemzetek filmgyártásában fontos szerepet töltenek be az identitásfilmek – emelte ki Kollarik Tamás, aki az interjúban a program által támogatott történelmi filmekről, az új, sok vitát és felháborodást kiváltó Nándorfehérvár-filmtervről és az újból meghirdetett Nemeskürty István történelmi dokumentumfilm-pályázatukról is beszélt.

Ön 2011-ben ötletgazdaként indította és azóta koordinálja a Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra programot. Mivel jár ez a feladat?

A Médiatanács működtet egy támogatási programot, amely két fő részből áll, az egyik felében támogatjuk a hazai médiaszolgáltatókat, a helyi és körzeti rádiókat, televíziókat, a másik felében pedig a független filmkészítést. Eddig nagyjából húszmilliárd forintot fordítottunk erre a programra, nagyjából ötven-ötven százalékos megoszlásban a két kategória között.

A mecenatúraprogram részeként 2500 esetben a médiaszolgáltatókat és több mint 1200 alkotást, filmet támogattunk. 43 televíziós játékfilmet, több mint ötszáz dokumentum- és természetfilmet, nyolcvan forgatókönyvet és hetven rádiójátékokat finanszíroztunk.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 145 animációs filmet és harminc animációs sorozatot, valamint több mint száz kísérleti és kisjátékfilm létrejöttét segíthettük. Koordinátorként a program szakmai részét felügyelem, előterjesztéseket, javaslatokat állítok össze, tartom a kapcsolatot a filmes szakmával, valamint képviselem a programot.

Hatalmas számokat mond a támogatási adatoknál. De vajon mérhető a mecenatúraprogram sikere más szempontból is?

Azt gondolom, igen, hiszen a nézőszámok vagy akár a fesztiválszereplések viszonylag objektív képet adnak.

A Berni követ című filmet csak a televízióban 270 ezren nézték meg, de van olyan dokumentumfilmünk, amely csak múzeu­mi vetítéseken több mint százezer embert ért el, a Vad Szigetköz című természetfilmet negyven országban értékesítették, és még hosszan sorolhatnám…

A több mint 1300 fesztiválszereplés és a 317 fesztiváldíj – köztük a Mindenki Oscar-díja – is önmagáért beszél. Ám a legfontosabb, hogy a magyar nézők szeretik ezeket a filmeket, várakozást felülmúló a nézettségük. Mi a kezdetektől arra törekszünk, hogy Janovics Jenő kolozsvári színházigazgató, producer – akinél Korda Sándor és Kertész Mihály is dolgozott, és akinek 1914-es Sárga csikó című filmje az első magyar világsiker volt, még Japánban is vetítették – szavai szerint cselekedjünk: „A magyar filmgyártás csak nemzeti nyomon elindulva érhet el sikereket.”

Nekem úgy tűnik, hogy a történelmi filmkategóriában önök jóval a filmalap előtt jártak, akik nemrég jelentették be történelmi filmpályázatukat, amelyre 404 filmötlet érkezett. Önök rengeteg történelmi filmet felkaroltak, amelyek sikeresek lettek, és sokkal több néző látta őket adott esetben, mint egy mozifilmet.

A kezdetek óta támogatjuk a történelmi témákat, de azt hiszem, hogy Magyarországon a filmszakának van mit bepótolnia ezen a téren, sajnos leginkább a rendszerváltás utáni időszakban…

Első világháborús filmünk is alig van, ezért is támogattuk a Szürke senkik című alkotást, de a Szabadság különjárat, a Berni követ, az Árulók vagy az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje, a Foglyok is történelmi témát dolgoz fel a Médiatanács által támogatott több tucatnyi, különböző műfajú történelmi film mellett.

A magyar történelem és irodalom tálcán kínálja a kiválóbbnál kiválóbb témákat. A filmalap és a Médiatanács eltérő formában és módon támogat, ugyan mindkettő felelős állami szervezet, de más a két intézmény működési rendje. A filmalap a moziforgalmazásra szánt egész estés filmeket, míg a Médiatanács a korábban említett, elsősorban a televíziós platformon megjelenő műfajokat támogatja. Mi a filmes támogatásokra évente hozzávetőlegesen 1,9 milliárd forintot tudunk fordítani, a mecenatúra hétéves létezése alatt támogatott 1200 filmre összesen 12 és fél milliárdot fordítottunk.

Mi a véleménye a közelmúltban nagy vitát és sokak felháborodását kiváltó Nándorfehérvár- és Hunyadi-filmtervről?

Nagyon fontosnak és talán az egyik legjobban feldolgozható témának tartom Nándorfehérvár ostromának és a kapcsolódó történeti események filmre vitelét. Annyira, hogy 2001-ben magam is levédettem egy tervet az Artisjusnál 1456 Nándorfehérvár – Akikért a harang szól címmel, még Nemeskürty István tanár úr biztatott erre, akinek nagyon tetszett az elképzelésem. 2015-ben a filmalap szakmai vezetése megismerte a tervet, elmondtam, miért szimbolikus ezt az eseményt feldolgozni. Nagyon izgalmasnak találták az anyagot, de nem volt folytatás, az érdeklődés elhalt. A hetekben a sajtóból értesültem, hogy közel százmillió forintot ítélt meg a filmalap döntőbizottsága a Nándorfehérvár-film előkészítésre. Mint említettem, a magyar filmipar a rendszerváltást követően adós a múltunkat feldolgozó, széles közönséget elérő filmekkel, örülök, hogy végre komoly szándék van történelmi filmek készítésére. Nagy lehetőség ez a kiválasztott alkotóknak, hiszen a hírek szerint messze minden idők legköltségesebb magyar filmjén dolgozhatnak. De nagy felelősség is egyben!

Évtizedek óta várunk komoly és látványos történelmi filmekre. Vannak erős és szép hagyományaink, elég csak Sára Sándor 80 huszárjára, Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmjére vagy a Nemeskürty–Várkonyi-koprodukcióban létrejött legendás magyar játékfilmekre gondolni. A hírek szerint a Nándorfehérvár-filmet készítők minden lehetőséget megkapnak majd a magyar államtól, de a hatalmasra tervezett költségvetésen túl a filmes szaktudás mellett a történelmi korszak ismerete, alázat és szív is kell ahhoz, hogy maradandó és az előző alkotásokhoz hasonlóan nemzetünk számára korszakos jelentőségű, közös értéket képviselő film jöjjön létre.

A kiszivárgott információk alapján a készülő filmben a legenda szerinti délszláv vitézé, Dugovics Tituszé és a töröknek nevelt testvéréé lesz a főszerep. Elárulná, hogy ön hogyan képzelte el a témát?

Csaknem két évtizede foglalkoztat ez az ügy, nekem ez egy nehéz kérdés, a vita is jelzi, hogy ez egy szinte soha vissza nem térő lehetőség, nagy az alkotók felelőssége. Nemzeti önbecsülésünket és tudatunkat is megerősítő filmről álmodunk: a magyarság egyik legnagyobb győzelméről, szimbolikus ügyéről van szó. Más nemzetek filmgyártásában fontos szerepet töltenek be az identitásfilmek, korszakokat foglalhatnak össze, nagyon sok jó példa van. Nekünk, magyaroknak is megvannak a hőseink; Hunyadi, de Kapisztrán szerepe is máig érvényesen tükröződik vissza. Megértését kérem, de mivel nem ismerem a támogatott forgatókönyvet, ezért nem szeretnék többet mondani ebben az ügyben.

Említette, hogy Nemeskürty Istvánnak tetszett az ötlete. Őt hogyan ismerte meg?

Abban a szerencsében volt részem, hogy együtt dolgozhattam Nemeskürty tanár úrral, amikor millenniumi kormánybiztos volt még az első Orbán-kormány idején. Szerintem ő volt az egyik legnagyobb hatású magyar filmes alkotó-stúdióvezető, ma talán úgy mondanánk, igazgatásszervező vagy esetleg producer. Életművéből tanulni lehet és kell is, ezért is javasoltam a Médiatanácsnak, hogy róla nevezzük el az egyik pályázatot.

Nemeskürty mai fogalmaink szerint 160 filmnek volt a „producere”, egy jóval nehezebb időszakban – többek között – Várkonyi Zoltán máig ható fantasztikus történelmi filmjeit segítette megszületni, A kőszívű ember fiait, az Egy magyar nábobot, a Kár­páthy Zoltánt, mondani sem, kell milyen fontos, az identitást megőrző szerepük volt ezeknek a filmeknek.

Az egyik leglátványosabb filmünk, az Egri csillagok forgatókönyvét is ő írta, és a Szegénylegények létrejöttében is komoly érdemei vannak. A legendás Janovics Jenő mellett ő volt minden idők egyik legsikeresebb magyar producere: a magyar történelemre és irodalomra támaszkodott, és ez a követendő út.

Idén újra kiírták a Nemeskürty István történelmi dokumentumfilmeket támogató pályázatot. Mióta támogatják külön az ilyen témájú filmeket?

A Médiatanács legtöbb pályázatában kiemelten támogatjuk a történeti és kultúrtörténeti témákat, a dokumentumfilmeknél és az ismeretterjesztő filmeknél is erre ösztönözzük az alkotókat, de természetesen egyéb témákat is befogadunk. A Nemeskürty-pályázat négy éve létezik, amelyet azért javasoltam a Médiatanácsnak, mert úgy láttam, igény van nagyobb költségvetésű történelmi dokumentumfilmekre, és ebben a pályázatban akár 25 millió forintos közvetlen támogatást is lehet kapni egy-egy filmre, amely kiegészülhet a magyar állam által biztosított, a költségvetés akár 30 százalékát is elérő közvetett támogatással. Barátsággal várjuk a pályázókat, október 18-ig lehet a szinopszisokat beküldeni.

A pályázatban arra ösztönzik az alkotókat, hogy archív anyagokat is használjanak fel. Miért?

Azért is adunk több forrást, mert az archív anyagok vásárlása nem olcsó, ezt segítve a Médiatanács megállapodott a közmédiával, így a mecenatúraprogramban győztes pályázók kedvezményes áron vásárolhatják meg a közmédia archívumában őrzött tartalmakat. Ezzel az is volt a célunk, hogy az archív anyagok „kiszabaduljanak”, eljussanak a nézőkhöz, ha úgy tetszik, revitalizálódjanak és beépüljenek az újabb műalkotásokba. A sporttörténeti témák is fókuszban vannak, csodás archív felvételek várnak arra, hogy a közönség elé kerüljenek.

Ön szerint a Nemeskürty által képviselt szellemiséget kellene folytatni a támogatási tevékenységükben és a történelmi dokumentumfilmekben egyaránt?

Törekszünk felnőni a feladathoz, komoly szakembereket hívtunk be a mecenatúraprogram bizottságaihoz, többek között Ternovszky Béla, a Macskafogó rendezője, Hermann Róbert történész vagy a Kossuth-díjas Orosz István is dolgozik velünk, de Tőkéczki László is hosszú éveken át segítette munkánk. Tőkéczki tanár urat idézve „érték-, de nem struktúrakonzervatív” a megközelítésünk, az általunk támogatott filmek nagyon változatosak a témaválasztás, a műfaj vagy a megvalósítás módja szempontjából is. Egy kis költségvetésű filmnek nincsenek olyan lehetőségei, mint egy nagyjátékfilmnek, de odafigyeléssel, szakmai alázattal sok mindent el lehet érni.

A kedvenc példám Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmje – amely valójában szintén történelmi film is, hiszen az FC Barcelona történetéről, legendás magyar játékosairól szól –, amit hatalmas sikerrel mutattak be itthon a televízióban és vetítették számtalan eseményen, de telt házat hozott a katalán fővárosban is.

Az FC Barcelona vezetősége, a katalán politikai és kulturális vezetők is felállva tapsoltak a végén a magyaroknak. Kell-e ennél jobb országimázs? Ott nagyon büszkék voltunk, jó dolog volt magyarnak lenni azon a filmbemutatón.

Borítókép: Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja a Magyar Média Mecenatúra programról tartott sajtótájékoztatón a budapesti Muzikum Klubban 2013. december 16-án