A Kilencek, akik „a torkon vágott forradalmak pirosát, s gyászát viselik”

Az Elérhetetlen föld bevezetésében Nagy László az alábbi sorokkal jellemezte a kilenc költőt: „A torkon vágott forradalmak pirosát, s gyászát viselik belül.” Mezey Katalin Kossuth-díjas költővel, műfordítóval, a Széphalom Könyvműhely és a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjével az Origo készített interjút. A portál cikke elején közli – a szerző előadásában – Mezey Katalin azon versét, amelyet azután írt, hogy 2006. október 23-án, a Gyurcsány-kormány idején rendőrrohamot indítottak a békés ünneplők ellen.

A Kilencek indulásával kapcsolatban a költő elmondta: az Elérhetetlen föld című antológia megjelenése figyelmet ébresztett a közönség, de a „szakma” körében is. Mezey Katalin Illyés Gyula és Ilia Mihály irodalomtörténész méltató szavait idézte fel, s kiemelte, hogy az antológia páratlan utóélettel bír: megjelenése óta két hasonmás kiadását is olvashatták az irodalomkedvelők. „Újra, többször is végigolvastam a kötetet, és örömmel érzékeltem, hogy versei az évtizedek során nem szürkültek el, hanem egyre jobbak lettek.

Talán ennek is köszönhető, hogy jövőre, a jubileumra valószínűleg megjelenik a harmadik hasonmás kiadás is.

Ezen kívül eddig háromszor kérték fel különböző kiadók az antológia szerzőit újabb közös antológia összeállítására” – mutatott rá a költő. Az 1982-ben a Magvető Kiadónál megjelent Elérhetetlen föld, II.-ről Szakolczay Lajos így írt: (Az antológia szerzői) „anélkül, hogy elvesztenék tartásukat, bölcsebbé vált hangon szólnak az őket ért bántalmakról, a haza sebeiről, a történelem furcsaságairól. Magyarságvíziójukat mondották sötétnek, felelős szavukat túlságosan érzékenynek, élménykörüket szűknek... de ők semmit sem adtak föl korábbi álláspontjukból. Hangjuk lett keserűbb, kételkedőbb, a feszesség oldódásával érdeklődési körük tágabb, nyitottabb” (Tiszatáj, 1984. április).

Mezey Katalin elmondta azt is, hogy a Kilencek egész eddigi pályafutását meghatározták a kötet megjelentetése körüli küzdelmek, hiszen

az antológia szerzőit hosszú időre diszkvalifikálták az irodalmi közéletből,

Kísérlet című induló folyóiratuk számait a rendőrség elkobozta, a lap megjelenését betiltották. A költőnő legfőbb segítségét támogató családjában jelölte meg: Oláh Jánossal kötött házasságából három gyermekük született: (ma Lackfi) János költő, Katalin és Mátyás László képzőművészek. „A kicsi gyermekekkel járó sok öröm és feladat, és persze Oláh Jánossal való együttélésünk jelentette azt a szerencsés hátországot, amely nélkül nehezebb lett volna elviselni például az 1970-től, Amíg a buszra várunk című, jó visszhangot kiváltó, első verseskötetem megjelenésétől 1978-ig tartó „szilenciumot”. Már 1970-ben is kész második könyvemet mindkét irodalmi kiadó visszautasította, végül

Nagy László járt közben értem, csak így tudott végül megjelenni az Anyagtanulmány.

Ugyanezt a nyolc évet Utassy József is szilenciumban töltötte, és tudjuk, hogy számára ez súlyos betegsége kitörését eredményezte” – emlékezett vissza Mezey Katalin.

1983-ban tett kísérletet rá először, 1987-ben Mezey Katalin kezdeményezésére alakult meg az Írók Szakszervezete, melynek – Galgóczi Erzsébet elnöklete mellett (halálát követően Fodor András, majd Jókai Anna elnökletével) – titkárává választották. Minderre a költő így emlékezett vissza: „Azért tettem javaslatot az Írók Szakszervezete létrehozására, mert ennek hiányában az írók mind a szociális ellátás, mind az üdülés területén hátrányban vannak. Tehát ekkor még nem a nagyobb alkotói szabadságot biztosíthatta volna a szakszervezet, hanem csak azoknak az ellátásoknak az igénybe vételét, amelyeket más művészeti ágak képviselői megkaptak. Amikor 1986-ban a pártközpont engedélyezte a megalakítását, az írószövetség elnökségével egyeztetve folytattuk le a tárgyalásokat, mert

érzékeltük, hogy a kulturális politika az írószövetség konkurenciáját szeretné létrehozni a szakszervezet által.

A dolog méregfogát Fekete Gyula húzta ki: az Írók Szakszervezete vezetői az írószövetség elnökségének tagjai közül kerültek ki, és így a két szervezet nem konkurált egymással. Más kérdés, hogy ez az „összefonódás” egyáltalán nem tetszett a pártpolitikusoknak, és az első perctől kezdve ugyanolyan sandán néztek az írószakszervezetre, mint az akkori, renitens írószövetségre.”

A férjével közösen, 1988-ban önerőből útnak indított Remetei Kéziratok sorozat, az 1990-ben létrehozott KÉZirat Kiadó és a Széphalom Könyvműhely kapcsán Mezey Katalin kiemelte, hogy mindezzel a szocializmusból örökölt szűkös megjelenési lehetőségeket akarták enyhíteni. „A kiadási költségek nagyok voltak, a bevételek kicsik, a könyv- és folyóirat-támogatási rendszer akkor még nem létezett. A Széphalom Könyvműhely az Írók Szakszervezetének köszönheti a létét: a „szerzők kiadója”-ként hoztuk létre.

Olyan könyvkiadót szerettünk volna, amelyben az írók nem kiszolgáltatottak, nem kell évekig várniuk a megjelenésre.

Igen ám, de ehhez nemcsak jó szándékra, hanem folyamatos anyagi eszközökre is szükség lett volna” – magyarázta rá Mezey Katalin.

A hazai és nemzetközi kortárs könyvkiadás és irodalmi közélet struktúrájára, illetve perspektíváira vonatkozó kérdésre válaszolva a költőnő a kortárs magyar irodalom nehéz helyzetét emelte ki. „Az irodalom 1990 után létrejött intézményei, a minőségi folyóirat- és könyvkiadók, de az írószervezetek is folyamatosan létbizonytalanságban végzik a tevékenységüket, a működésükhöz szükséges anyagi forrásokat saját maguknak kell előteremteniük, ami jó esetben állandó pályázási kényszert jelent.

Így a szakmai munkát szinte háttérbe szorítja az anyagi eszközök előteremtésére fordított munka.”

Mezey Katalin káros fejleménynek tartja a könyvpiac koncentrációját is: „két-három könyvterjesztő cégé szinte a teljes vertikum, ezek ráadásul felvásárolták a minőségi könyvkiadók jelentős részét is, így elsősorban a saját kiadóik és a rendszeresen vásárolt, nagyszámú külföldi licenc terjesztésében érdekeltek. A független kiadók árbevétele az elmúlt évtizedben annyira visszaesett, hogy már alig van szerepük a könyvpiacon,

szinte csak leletmentésnek nevezhető a munkájuk, ami persze szintén fontos, mert a kortárs magyar irodalmi művek kétharmada náluk jelenik meg.”

Mezey Katalin fontosnak tartja azt is, hogy az irodalomkedvelők könnyebben tájékozódhassanak, és el tudják dönteni, hogy az évente megjelenő kilencezer könyvből mit érdemes olvasni. „A kis magyar kiadóknak nincs reklámra pénzük, így nehezen jutnak el az olvasókhoz a híreik.

Ezért is szorgalmaztuk és szorgalmazzuk, hogy a közmédia kulturális műsoraiban kapjon minél nagyobb szerepet a minőségi magyar könyvek bemutatása.

Beszélgetős műsorokban is, tévéjátékok, műveltségi kvízjátékok formájában” – fejtette ki, majd hozzátette, hogy ebben a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata is közreműködik, többek között a Magyar Széppróza Napja szervezésével, kiadványokkal és rendezvényekkel.

„Az irodalmi kánonból kihagyott, jelentős irodalmi alkotók bemutatására szolgál az Irodalmi Tagozat által létrehozott, Ács Margit író, akadémikus asszony által szerkesztett monográfiasorozat, amely elsősorban ezeket, a mellőzésük miatt ma is kevésbé ismert írókat, költőket mutatja be. Ugyancsak az értékes életművek, szellemi műhelyek megismertetését szolgálják előadóestjeink, így az évi hat alkalommal a Műcsarnokban „megjelenő” Élőfolyóiratunk, és az Őszi és Tavaszi Irodalmi Gálánk is. (...) Kis lépések ezek, de mégiscsak előre visznek. A feladatok, amelyekről eddig beszéltünk, folyamatosak. Mind íróként, mind irodalomszervezőként azon az úton szeretnék még egy kicsit előbbre haladni, amelyen eddig is jártunk, jártam” – zárta gondolatait Mezey Katalin.

A teljes beszélgetés itt olvasható.

Borítókép: Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője, a novellaíró verseny zsűritagja a magyar széppróza napja alkalmából rendezett esemény megnyitóján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében 2018. február 18-án. Forrás: MTI / Mónus Márton