Így teltek az ünnepek egykoron, az apró hagyományokat a gyerekek viszik tovább

Számos ünnepet felsorolhatunk egy évben, de mind közül a legmeghittebbnek és legszeretetteljesebbnek az emberek többsége a karácsonyt mondaná. Ebben az a szép, hogy az ünnep hagyományt is teremt, hiszen nincs két olyan család, amelynél minden pont ugyanúgy zajlana karácsony estéjén. A gyermekekben is könnyen elültethetjük a készülődés hangulatát egy-egy apró szokás bevezetésével, legyen ez az adventi kalendárium ablakocskájának kinyitogatása, a ház feldíszítése, a mézeskalács megsütése, ami apró örömökkel tölti el az ember szívét. 

A dédnagymamám gyermekkoromban szinte kivétel nélkül, minden évben elmesélte, hogy az ünnepek náluk miként teltek a ’40-es években. Nem volt puszedli az asztalon, helyette már hetekkel az ünnep előtt bejglik sorakoztak a kamrában. Az édesapa feladata a fiú testvérekkel 24-én a karácsonyfa beszerzése volt. A lányok addig a konyhában főztek-sütöttek mindenféle finomságot és készültek az ünnepi vacsorára. Az ajándékozás sem úgy zajlott, mint mostanság, a Jézuska december 25-én éjjel érkezett. 

A gyerekeknek nem voltak hatalmas igényeik, játékot egyáltalán nem kértek, faragott fa kincseiket egymástól örökölték. Csupán pár szaloncukrot és ha lehetett, csokoládét kívántak ajándékba, de annál is jobban örültek annak, ha szüleikkel együtt tölthettek el egy nyugodt délutánt. 

A dédim ezt a jó szokását nálunk is megtartotta, ő sosem vett nekünk játékokat, különböző kacatokat, helyette mandarinnal, banánnal, szaloncukorral és némi kis pénzzel tömte meg az aprócska csomagokat, de állítom, minden déd­unoka ennek az ajándéknak örült a legjobban.