Támadás

2024.09.07. 22:49

Merényletet terveztek Ferenc pápa ellen

Hét terroristagyanús személyt tartóztattak le Indonéziában merénylet gyanújával. Az olasz sajtó arról számolt be, hogy terrortámadást terveztek a katolikus egyházfő ellen 45. apostoli látogatásán.

MW

Ferenc pápa életére törtek volna Indonéziában

Fotó: Hemis via AFP

„Meg akarták gyilkolni vagy megsebesíteni Ferenc pápát” –  írja a Magyar Nemzet a Densus–88 indonéziai terroristaellenes egység beszámolója alapján. Hét személyt tartózattak le, mivel úgy ítélték meg: terrorista merénylet végrehajtását készítették elő a szentatya ellen. Az indonéziai rendőrség arról is tájékoztatott, hogy hétfőn és kedden átvizsgálták a Jakartától 50 kilométerre fekvő Bogor városát és Bekasi térségét, melynek során több terroristagyanús személyre bukkantak.

Az egyik személy otthonában drónt, nyilakat, valamint iszlám propagandát tartalmazó röpcédulákat találtak.

A vizsgálat folyamatban van, a hatóságoknak egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy összehangolt támadást készítettek-e elő, azaz a gyanúsítottak ismerték-e egymást, kapcsolatban álltak-e egymással, bár nehéz elképzelni, hogy önálló akcióra készültek volna.

Mind a hét letartóztatott személy esetében bebizonyosodott, hogy dinamittámadással fenyegetőző üzeneteket tettek közzé a világhálón Ferenc pápa első hivatalos beszédének elhangzása közben, amelyet szerdán reggel Jakartában, az elnöki palotában intézett a politikai vezetőkhöz, a diplomácia és a civil társadalom képviselőihez. 

A cikk a további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában