Autóipar

2024.07.23. 11:04

Szijjártó: 400 új munkahelyet hoz létre Salgótarjánban a BC GEN Hungary Kft. beruházása (videó)

A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a BC GEN Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a minisztériumban 2024. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BC GEN Hungary Kft. új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a dél-koreai Bumchun az első külföldön létrehozott gyárának számító salgótarjáni üzeme bővítéséről döntött, ahol a jövőben megháromszorozott kapacitással fognak alumínium akkumulátorcsatlakozókat előállítani az elektromos járművekhez.

Tájékoztatása szerint az autóipari beszállító vállalat mintegy 21 milliárd forint értékű fejlesztését az állam 3,75 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva négyszáz új munkahely létrejöttéhez.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a beruházás tovább erősíti a magyar elektronikai szektort, amely az év első öt hónapjában 4500 milliárd forintos termelési értéket regisztrált, és az ágazat versenyképességét jól mutatja a jelenlegi 95 százalékos exporthányad.

Kifejtette, hogy a BC GEN Hungary Kft. a legmagasabb technológiai színvonalat képviseli, s ekként pedig hozzájárul a hazai gazdaság dimenzióváltásának felgyorsításához, a hozzáadott érték növeléséhez.

Arra is kitért, hogy a dél-koreai cégek már a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, alapvetően az elektromos autóiparhoz csatlakozva.

Beruházásaik értéke lassan eléri a tízmilliárd eurót, ez pedig látszik a kétoldalú kereskedelmi forgalmon is, amely 31 százalékos bővülést követően tavaly új rekordot döntött kilencmilliárd dollárral – tudatta.

Szijjártó Péter érintette a világgazdaságban az utóbbi években bekövetkezett hatalmas változásokat is, megjegyezve, hogy az autóipar elektromos átállása alapjaiban forgatta fel a korábbi folyamatokat.

Úgy vélekedett, hogy ez az átállás politikai, technológiai és környezetvédelmi szükségszerűség egyben, és arra figyelmeztetett, hogy a károsanyag-kibocsátás egy jelentős részéért a közúti közlekedés felel.

Aláhúzta, hogy mindennek nyomán nagy verseny indult a világban azért, hogy az új korszak beruházásai hova kerüljenek, és az e téren jól szereplő országok jelentős biztosítékokat kapnak a jövőbeli gazdasági növekedésükre.

Jó hír, hogy hazánk az elektromos autóipari átállás legnagyobb beruházásaiért folytatott versenyben kiemelkedő eredményeket ért el. Ráadásul ez számunkra nemcsak a gazdasági növekedés hosszú távú fenntartása miatt fontos, hanem a munkahelyek megvédése miatt is

– szögezte le.

Kijelentette, hogy Magyarországon az autóipar eddig is rendkívül fontos szerepet játszott, és pótolni kell a hagyományos autóipari korszak adott esetben megszűnő munkahelyeit.

A miniszter ennek érzékeltetésre azt hangsúlyozta, hogy hazánkban az autóipar a teljes feldolgozóipari kibocsátásból mintegy 30 százalékos részesedéssel bír, 150 ezer munkahelyet tart fenn közvetlenül, és tavaly 13 700 milliárd forintos termelési értéket tudott felmutatni.

Emlékeztetett, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van jelen gyárral a három legnagyobb prémium német autómárka, emellett pedig a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is megjelent itt, köztük a világpiac vezetője is.

„Ez egy egészen egyedi kombináció, amely Magyarországot a keleti és a nyugati gazdaság, a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává tette” – mondta. „És ez (...) biztosítja számunkra azt, hogy az autóipari forradalomban a világ éllovasai közé tartozzunk, s ha belegondolnak, ez azért is nagy dolog, mert nagyon régen volt utoljára olyan, hogy a világgazdaság működését hosszú távon meghatározó technológiai megújulásban Magyarország az élen járt volna” – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában