Bulvár-celeb

2024.06.01. 09:15

Műteni kellett Polgár Tündét

MW

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Polgárék hosszú évek óta élik az életüket kétlakiként, hiszen míg az év felét floridai otthonukban, a másikat Magyarországon töltik. Polgár Tünde és Polgár Árpád éppen néhány nappal ezelőtt indultak útnak, hogy a nyarat hazánkban töltsék, ám a hazajutás sokkal bonyodalmasabbra sikerült, mint azt gondolták. Még az a lehetőség is felmerült, hogy a házaspár napokra Chicagóban ragad, ám Tündére szemműtét várt itthon, így muszáj volt hazajutniuk - írja a Bors.

Polgár Tünde a Borsnak azt is elárulta, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük az utazás alatt:

Negyven órát utaztunk, ugyanis az első gépünk 9 órát késett az indulásnál. Először beültettek minket a gépbe, majd kiszállítottak, mert Chicagóban – ahova érkeznünk kellett volna – vihar volt. Úgy volt, hogy két óra múlva felszállhatunk, de addigra a személyzetnek lejárt a munkaideje, és meg kellett várnunk, amíg jött egy másik személyzet. Így lekéstük Chicagóban a csatlakozásunkat, és már csak úgy tudták megoldani, hogy áttettek minket egy Houstonba tartó gépre. Szóval elég kalandos volt, pont 24 órával később értünk haza, mint kellett volna.

Nagy baj is lehetett volna a késéből
Az üzletasszonyra egy lényeges műtét is várt itthon, ami miatt különösen fontos volt, hogy időben megérkezzenek:

Először úgy volt, hogy haza se tudnak minket hozni, csak 28-án a sok törlés miatt. Nekem meg szemműtétre időpontom volt, ezért mondtuk, hogy bármit bevállalunk, bármerre utaztathatnak minket, csak jussunk haza. De túl vagyok a műtéten és most már újra látok.

- Persze, ilyenkor jetlagünk is mindig van, főleg így visszafelé, mert nehéz megszokni, hogy 6 órával korábban kell kelnünk. Annyival később lefeküdni kicsit egyszerűbb, mint felkelni. Úgyhogy még kicsit olyanok vagyunk, mint bolygó hollandi – árulta még el nevetve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!