Vége az Optörzsnek, Gál Kristóf szó szerint lelécel (videó)

Gál Kristóf a LikeBalatonnak adott interjút.

Valahogy úgy képzeltem el, hogy az Operatív Törzs utolsó sajtótájékoztatóját követően máris autóba pattan és irány a szabadság!

Egy hosszú hétvégét most valóban megengedek magamnak. Egészen pontosan az anyósomhoz megyünk, ahol egyenként leszerelem a kerítésléceket. Lecsiszolom, aztán le is festem mindegyiket, majd visszacsavarozom. Most olyan dologra van szükségem, ami egy kicsit alkotás, de közben semmi köze sincs a munkámhoz. A lécekkel nem kell kommunikálni, kérdezni sem fognak, nem csörög a telefonom. Úgy érzem, ez teljesen ki fog kapcsolni. Utána természetesen lesz rendes nyaralás is.

Milyen úti célt választanak?

Pont azért, mert most nagyon bizonytalan, hogy hová lehet utazni, vagy hol üti fel a fejét váratlanul a vírus, mi is itthon nyaralunk. Két gyerekem van, és most már nagyon szeretne a család egy picit tengert látni. Megbeszéltük, hogy ez most a magyar tenger lesz és kétszer is a Balatonra, Révfülöpre megyünk. Egyszer csak magunkban, mi négyen, egy másik alkalommal pedig már velünk lesznek a szüleim és néhány testvérem is.

Miért éppen Révfülöpre esett a választás?

Az anyai nagyszüleimnek itt volt nyaralójuk, egy picike faház. A nyaraim visszatérően Révfülöphöz kötődnek. Rengeteg emlékem van, ahogy a teraszon reggelizünk, ahogy készülődünk a balatoni fürdésekre, vagy ahogy nyikorog a hajóhinta. Nagyapám vágya az volt, hogy épüljön itt egy kőház, de nagyon korán, 63 éves korában meghalt. Nagymamám viszont azt mondta, hogy márpedig ő ezt a házat felépíti. Most már ő sincs köztünk, a nyaralót a mi családunk használja. Nyolcan vagyunk testvérek, úgyhogy rendes beosztást kell készíteni, hogy ki melyik héten mehet le. Egyébként nagyon praktikusan van kialakítva. Sok pici szoba van benne, viszonylag sok ággyal.

Miért szereti ezt a vidéket?

Az északi parton nem kell kilométereket gyalogolni a vízben egy kis úszásért, ugyanakkor a Balaton-felvidéken nagyon sok a látnivaló is. Nagyvázsonytól Szigligeten át Tapolcáig, Sümegtől Keszthelyig, vagy épp Badacsonyban jól lehet aktívan pihenni, kirándulni. A fiammal lenyomtuk a 30 kilométeres Káli-túrát, amiben van egy kis hegymászás és pont Révfülöpön ér véget. Amúgy is szeretünk kettesben lenni, minden nyáron eltöltünk együtt néhány napot a vadonban. Nem vitorlázom, és nem horgászom, de mostanában például eljárok futni. Csak úgy magamnak. A csomagtartóban mindig ott a futócipő és a futónadrág. A Balaton-parton futni mindennél jobb.

Örömmel láttuk az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján, hogy néha kamatoztatta korábbi szakmáját, a színművészetet. Volt ez a kis poén az önöket ábrázoló kifestővel. Amikor véget ért a tájékoztató, összeszedte a papírjait, majd felvillantotta az optörzset poénként ábrázoló kifestőt.

Igen, ez szándékos volt, de nem gondoltam volna, hogy ekkorát fog menni a közösségi médiában. Mindenki megértette, hogy miről van szó, vagyis, hogy baj van, és nem tudjuk hogy mi lesz ennek a vége, de igyekszünk a legjobb döntéseket meghozni. De nyugi! Emberek vagyunk mi is, és ha kifestőt csináltak belőlünk, akkor vesszük a tréfát.

Egyébként spontán alakult az utolsó sajtótájékoztató végén az is, amikor megöleltük egymást Cilivel. Bocsánat, a tisztifőorvos asszonnyal. Kezdtük a tisztifőorvos asszony megszólítással, majd a Cecília asszonnyal, aztán a dolog hamarosan tegeződésbe fordult át, a végén már csak így ment: Cili, figyelj csak! Mi lenne, ha te kezdenél? Az utolsó tájékoztatón, amikor már nem voltunk adásban összenéztünk és összeölelkeztünk. Szóval egy közvetlen emberi kapcsolat alakult ki köztünk.

Több alkalommal is tanúbizonyságát adta, hogy oldható a rendőri kommunikáció merevsége. Például amikor elszavalta a Bëlga együttes Rendőrmunka című számát, vagy amikor Kenderesi Tamás úszóval a vízben fürdés szabályait adták elő viccesen.

Olyan vezetőink vannak most, akik hagyják feszegetni a határokat. Bőven megérett a rendőrség arra, hogy megmutassa ezt az arcát is. Már egy ideje zajlik az intézkedési kultúraváltás, kommunikációs szempontból is fel kell nőnünk. De hát emberek vagyunk! Én találkozom a kollégákkal akkor is, amikor éppen nem intézkednek. Ugyanúgy anyukák, apukák, vagy esetleg házasság előtt álló fiatalok, mint bárki más. Csak nekik az a dolguk, hogy felvegyék az egyenruhát és onnantól fogva már szerepbe kényszerülnek. És ha a megszokott rendőrképen tudok változtatni, egy kicsit lazítani, akkor annak nagyon örülök. Szóvivőként tulajdonképpen ez az Ars poeticám.