Charlie: szórakoztatásra szerződtem

Az énekes a Vasárnap Reggel című lapnak adott interjút.

Hogy van?

Szerencsére tele van a naptáram fellépésekkel, nagyon elfoglalt vagyok. Ez számomra boldogság, mert annak idején arra szerződtem, hogy szórakoztassam a közönséget, ami engem mind a mai napig boldoggá tesz és életben tart. A koncertek mellett a családommal is sok időt töltök. A fiammal és az unokámmal is remek a kapcsolatom, a kicsi most lett másodikos. Emellett mosok, főzök, takarítok... (Nevet.) Így telnek a napjaim.

Unokájával, Erikkel mennyi időt tud együtt tölteni?

Fölöttem lakik, így mindig bekopog hozzám, amikor elmegy az iskolába. Együtt ebédelünk, sokat beszélgetünk, nagyon okos kisfiú. Focista akar lenni.

Fiatalokat megszégyenítő vehemenciával dolgozik. Nyáron hány koncerttel számol?

Érdekes módon az év első két hónapjában is szép számmal voltak fellépéseim, ami nem jellemző. Ahogy összeszámoltam, eddig nagyjából százhatvan meghívásnak tettem eleget.

Kikkel szeret fellépni?

Nagyon szerencsés vagyok, mert a sors született tehetségekkel, igazi zenészekkel hozott össze. Póta Andrással, Cucival még a Generálban kezdtünk együttzenélni, 1980 óta lépek fel Csiszár Péterrel és Halász Jánossal, 1993 óta pedig László Attilával és Lattmann Bélával.

Úgy tudom, remekül trombitál. Mikor játszott utoljára?

Két évvel ezelőtt, akkor mutattuk be Várkonyi Mátyás Messiás.ma című oratóriumát, amelyben kaptam egy jelentős szerepet. Szeretem az ilyen, kihívást jelentő feladatokat.

Augusztus 9-én a Siófoki Szabadtéri Színpadon ad koncertet. Meglepetéssel is készül?

Hogyne, a sztárvendégem Karácsony János lesz. A koncert különlegessége, hogy ezúttal főleg magyarul fogok énekelni. Erre a koncertekre ellátogatnak zenészek, „tudományos professzorok is”, nekik is készülök némi meglepetéssel.

Mi jut eszébe a Balatonról?

Rengeteg szép emlék fűz hozzá. Emlékszem, kisgyerekként a zamárdi kempinget egy stoptáblával a kezemben nyitottam meg. Később sokat dolgoztam is ott. Hasznos dolog volt, hogy valamennyire tudtam angolul, és miközben kicsit elmélyíthettem a tudásomat, mellette pénzt is kerestem.

Mikor járt utoljára a szülőfalujában, Kámonban?

Nagyon-nagyon régen. Utoljára akkor, amikor a 104 éves nagyanyámat látogattam meg. A kis község az osztrák határ mellett bújik meg, és pillanatok alatt leveszi lábáról a látogatót. Katika, a feleségem imádta a nagyanyámat. Állítólag azért jött hozzám, mert nagyon jól kijöttek egymással.

Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?

Elég sok van. Talán a legemlékezetesebb, amikor a nagypapámmal elmentünk a Szombathely melletti Sé patakhoz, ahol előszeretettel hódolt szenvedélyének, a rákászásnak. Úgy tudom, Sanyi bácsi a kifogott kis jószágokat orvosi célra adta el Ausztriába. Szerettem vele lenni.

Manapság mi foglalkoztatja a legjobban?

Főleg az egészség. Az utóbbi időben nagyon sok barátom ment el és sokan vannak most is kórházban. Jó lenne még sokáig élni, boldogan és egészségesen!

Mire sajnálja az időt?

A felesleges dolgokra. De ez mindig is így volt. Régen egy nap alatt rengeteg dolgot el tudtam intézni, ma már a koromnál fogva is maximum egyre vagyok képes.

Tizenöt évet töltött külföldön. Mi segítette át azon az időszakon?

A honvágyra nincs igazán gyógyszer. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy kiviszem magammal a családomat. Katika párszor említette is, hogy szerinte jobb lenne kint élnünk. Sokszor látogattak meg a fiammal, és látta a különbséget. Ami mindig visszahúzott, az a család. Tudtam, hogy az édesapám, az édesanyám, az öcsém, a húgom még itthon vannak.

A fiával hogyan tartották a kapcsolatot?

Hát, ez nehéz történet… Tíz éven keresztül csak pár napra tudtam hazajönni. Ünnepekkor hoztam neki csomagot meg rengeteg ajándékot. Persze ez nem feledtette vele azt, hogy nem voltam otthon.

Hol vannak azok a kazetták, amelyeket mindig hazaküldött neki?

Most már digitalizáltuk az összeset. Óriási dolog ez, nem gondoltam volna, hogy annak idején ilyen jó minőségben muzsikáltunk. A fiam tizennégy éves lehetett, amikor elkezdett kialakulni közöttünk az igazi apa–fia kapcsolat. Nagyjából akkor költöztem haza.

Akkor negyvenéves volt. Zenei szempontból mindent elölről kellett kezdenie?

Tulajdonképpen igen, mert tíz év alatt felnőtt egy újabb zenészgeneráció. Azt sem tudtam, ki az a KFT vagy a Bikini. Véletlenül hozott össze a sors Tátrai Tiborral, Tibusszal és Pálvölgyi Gézával, akik győzködtek, hogy csináljunk valamit együtt. Nem sokat hezitáltunk, belevágtunk. Emlékszem, az első turnén még úgy hirdettek meg minket: „Tátrai Band – és az ex-Generál Charlie.

Mit bánt meg a legjobban?

Visszagondolva most már semmit.

Mi volt élete legnagyobb élménye?

Mándoki Lászlónak nagyon sokat köszönhetek, hiszen rengeteg világsztárral összehozott. Közülük Chaka Kahnt említeném, fantasztikus énekes. Somló Tamás, aki a legjobb barátom volt, mindig irigykedett rám miatta. Mondjuk, ő sokkal előbb találkozott vele mint én, ráadásul még rá is hajtott... (Mosolyog.)

A felesége kit szeretett a művésztársai közül?

Az első időkben mindenkit, aztán ez is sokat változott. Nagyon sokat köszönhettem Katikának, hiszen kitartott mellettem mindvégig, amíg kint voltam. Ő egyébként legjobban Somló Tamást szerette. A súlyos betegségük ellenére is egymást biztatták. A kórházba rajtam kívül csak Tamás mehetett be hozzá.

Sok kollégája szerint rendkívül felhígult a zenészszakma. Osztja a véleményüket?

Ha most Somló Tamás itt lenne, akkor azt mondaná, hogy nem, mert valójában mindenki azt csinál, amit akar. Nekem viszont az a véleményem, hogy ez egy elég komoly probléma. Nemcsak itthon van gond, hanem az egész világon érezhető ez a romló tendencia.

Október 28-án ünnepli a hetvenegyedik születésnapját. Tudja már, kikkel tölti majd a napot?

Pár nappal előtte lesz koncertem Sopronban, ott fogok ünnepelni a közönségemmel. Utána, lehet, a barátaimmal csinálunk egy szűk kis összejövetelt. Tavaly már nagyon komolyan kiünnepeltük magunkat.