Csak szeretet kell és sok feladat

Most próbálják a Zserbótangó című darabot az Új Színházban, amelyben a bemutatón már két Kossuth-díjas színésznő is szerepel, hiszen Tordai Teri lesz a partnere. Meddig volt egymás előtt titok, hogy mindketten megkapták a kitüntetést?

Néhány napig. Aztán az egyik próba előtt Teri megkérdezte, hogy te megkaptad? Mire mondtam, hogy én meg, és te? Mondta, hogy ő is, aztán egy betűvel sem beszéltünk róla többet, de nem is kellett. Mi két pillantásból tudunk mindent, annyira ismerjük egymást. Csendben örültünk, egymásnak is. Az ilyesmit az ember egyébként sem kiabálja el.

Pedig szeretné?

Hát persze! Amikor elolvastam az erről szóló értesítést, sikongatni tudtam volna az örömtől és dobálni a hajamat, mint egy kislány.

És akkor sikongatott?

Hát persze!

Maximálisan gyermek tudok lenni,

főleg amikor öröm ér, de különben is. Így születtem, nem ilyen lettem, hanem mindig is ez voltam és nem is tudnám másként élni az életemet.

Nagy meglepetés volt a Kossuth-díj?

Annak ellenére is hatalmas meglepetés volt, hogy évek óta hallom, hogy felterjesztettek. Előfordult, hogy vártam is, hogy na, most megkapom, aztán nem. Ennek ellenére valahogy nem mondtam le róla, valahol a lelkem legmélyében vártam, de erre felkészülni nem lehet. Ez a kitüntetések koronája, és az én életem munkájának is a koronája lett. Azt mondtam az előbb, hogy örültem, de ez még annál is több, olyan érzés, mint egy beteljesült szerelem.

Rögtön olyan, vagy kell neki kis idő, amíg leesik?

Amikor az Országházban volt az ünnepség, akkor történt. Úgy éreztem, a világ fölött lebegek és szinte láttam is magam előtt, ahogy repülök a kupolában.

Olyan, mintha mindig találna valami okot az örömre és röpködne. Kifogyhatatlan a jókedve?

Nem, nincs mindig jókedvem, sokszor vagyok a padlón és magam alatt, de törekszem megtalálni a jót abban, amiben élek. Egyáltalán nem baj, ha néha elesettek is vagyunk, csak ismerni kell a megoldást a felálláshoz és menni kell tovább. Nem szabad megadni magunkat a gondoknak, még a rosszba is be lehet csempészni a jót.

Idén töltötte be a 75. évét. Annak mi a titka, hogy ekkora energiával tudja ma is élni az életét?

Így születtem, genetika, de azért

a sok szalonna, a sok kolbász és a fehér kenyér is biztosan sokat számít,

amit néha éjszaka is megengedek magamnak – nevet. Az egy adottság az Úristentől, hogy optimistán tudok a jövőhöz állni, és tényleg nem érzem, hogy már ennyi, még csodálkozom is néha.

Mennyinek érzi?

Belülről? Jókedvemben, húsznak, amúgy negyvennek, de még az sem rossz. Ez nem vicc, tényleg. A családomtól kapok hozzá energiát, a szeretetükből merítem az erőmet. A férjem, a testvérem, a lányunk, a vejünk, az unokánk, ennyi a titkom. Amíg bírom, csinálom, de még bőven bírom. Csak szeretet kell és sok feladat és minden rendben lesz.

Önálló esttel lép fel, az Újszínház mellett folyamatosan vendégszerepel több színházban. Melyik most a legkedvesebb a feladatai közül?

Az új bemutató, a Zserbótangó is az lesz, már most érzem, de amúgy a Sári bíró az Újszínházban. Érdekes, hogy éppen egy Móricz-darabban volt az életem első bemutatója is. A Jóisten pedig megadta, hogy azóta is dolgozom, pedig annak idén lesz már éppen ötven éve.

A színész addig színész, amíg játszik.

Ötven év… Készít ilyenkor számvetést az ember?

Nem, nem leltározok, egyszerűen csak örülök, hogy úgy alakult a sorsom, hogy ötven éve Kazimír Károly elhívott, és így boldog színésznő lehettem.

Eredetileg táncosnak készült – volt valami családi indíttatás a színpad felé?

A szüleim úgy gondolták, hogy elég mozgékony vagyok, szeretek szerepelni és elvittek balettozni, az életem pedig ott meg is oldódott, mert ott, és akkor egy olyan pályára került, ami mindent meghatározott. Családi előzmények nem voltak, de talán abból a szempontból mégis, hogy apám gyermekorvos volt ugyan, de amatőr társulatokban játszott, és neki álma volt a színpad.

A világhírű Pécsi Balett alapítói közé tartozott. Miért hagyta ott a táncot?

Az nem egy saját döntés volt, vagy valami karrierálom. 17 éves múltam, amikor azt mondták, Pécsen egy új társulat alakul, le kell költöznöm, vagy ha nem, nem kapok diplomát. Csodálatos volt, újító, modern, világhírű és szólótáncos lehettem, de azért annyi idősen nem volt fáklyásmenet egy teljesen idegen városban.

Anyám leköltözött velem, de pár hónap után vissza kellett mennie a testvéreimhez Pestre. Különben volt Pécshez családi kötődésünk, mert a nagyapám, akit nem is ismertem, négy cikluson át országgyűlési képviselője volt Pécsnek. A sors akarta úgy, hogy inkább a színészet legyen az utam. Az első filmszerepek kapcsán megéreztem, hogy többet adhatok magamból ha meg is szólalhatok, mint csak a mozgáson keresztül.

Van valami, ami kimaradt, amit sajnál?

Ami kimaradt, nem érdekel. Nagy öreg színészektől tanultam, hogy „ami kimaradt, abból még baj nem volt.” Így is van.

Kiss Manyi, Dayka Margit, Psota Irén, Törőcsik Mari. Sok „nagy öreg” színésszel játszhatott együtt, ki volt közülük legnagyobb hatással Önre?

Az, ahogy láthattam őket a színpadon, ahogy boldogsággal töltötte el őket ez a játék. Legmeghatározóbb mégis Kazimír Károly volt a pályámra, aki gyeplőt adott a kezembe, és azt mondta, rohanjon! Olyan biztatást adott, amit sokszor nem kaptam meg, mert nem értettek hozzám a főiskolán. Ő viszont értette a nyelvemet és látta bennem azt, aki vagyok.

Ha nincs hiányérzete, bizonyára teljesültek a színpadi álmai.

Azok nagyon könnyen, mert sosem voltak.

Az álmodozás az élet megrontója,

Vörösmartynak igaza volt.

De olyan jó néha.

Nem jó. Nekem például a nagy álmaim sosem teljesültek, de ettől még nem vagyok szomorú, mert rengeteg minden, amiről meg álmodni sem mertem, igen.

Mi van olyankor, amikor „Eddig-eddig- eddig” van”?

Olyankor azt tudja mindenki. Volt egy időszak, amikor próbáltam tudatosabban megoldani ezeket a helyzeteket, mert tapasztaltam, hogy magammal is kiszúrok, aztán elfogadtam, hogy nem tudok másként csak ösztönösen létezni – ilyen vagyok.

Idézik még a híres fordulatát a Família Kft-ből, amikor meglátják?

Persze. Még kicsi gyerekek is, akik nem is láthatták a sorozatot, mert még nem is éltek. A Família Kft. része maradt az életemnek és a kollégák közül is sokakkal tartjuk ma is a kapcsolatot. Imádtam csinálni, a Nemzeti Színházat hagytam ott azért a sorozatért.

Ráérős idejében is tevékeny, fest, szobrokat készít, másfajta, mint a színpadi lét, de ez is alkotás. Fel tud töltődni benne?

Tökéletes boldogsággal tölt el. A színpad is, de amikor elkezdek egy szobrot vagy egy képet, még nem tudom, végül mi lesz belőle. Ott minden csak rajtam múlik, tőlem függ. Nincs utasítás, nincs közönség,

csend van, az Úristen és én,

és ahhoz kezdek, ami nekem tetszik – ez benne a csodálatos.

Mit csinál az ünnepek alatt, szereti a húsvétot?

Általában szeretem az ünnepeket. Örülök, ha meg lehet adni a módját, jól kibeszélgethetjük magunkat, körül ülhetjük az asztalt. Régen még a szülői házban sonkát főztünk, Nagyszombaton pedig ünnepi vacsora volt és tojást is festettünk. A hagyományokból a bejgli maradt meg nálunk. Nemcsak karácsonykor, húsvétra is azt készítek.

Borítókép: Esztergályos Cecília és Spáh Dávid.

MTI Fotó: Arnold Éva