Számvetés a magyarságról, hazáról, nemzetről

Éppen száz esztendeje történt meg az, aminek soha nem szabadott volna megtörténnie. Mindig is egy felfoghatatlan átmeneti vészkorszaknak véltük, egy történelmi műhibának, bűnnek, ami előbb vagy utóbb úgyis megjavul.

És ma is hiszünk benne, hogy egyszer helyre áll a rend, és lesznek nemzedékek, amik már csak, mint egy rossz álomra, egy gyászos epizódra fognak visszagondolni arra az időszakra, amikor határok választottak el magyart a magyartól. Magyar hegyek, magyar városok, magyar templomok, magyar várak, magyar emberek kerültek idegenbe.

Ám, ahogy a Hazajáró utazásai során megtapasztalhatta,

egyetlen elszakított területről sem sikerült végleg kiradírozni a magyarságot.

Sőt, ha történelmi hazánkra tekintünk, 100 esztendő távlatából, még mindig a magyarság adja a Kárpát-medence népességének többségét.

Mert, ahogy Reményik Sándor is fogalmazott: „Országokat lehet szétdarabolni: Nem lehet legyilkolni lelkeket!”

2020-ban, Trianon 100. évfordulóján gyászoljuk tehát szétdarabolt országunkat, de a lelkek halhatatlanságából, a megmaradásából erőt merítünk és töretlen hitünkből magyar jövőt építünk.

A Hazajáró évadzáró centenáriumi adásában új országépítők üzenetét tolmácsolja, Felvidéktől Délvidékig, Őrvidéktől Erdélyig.

Vernes István (Csallóköz, Felvidék): Mint hívő ember hiszek abban, hogy amit Isten eggyé teremtett, az egybe tartozik. Persze aljas szándékkal, aljassággal szétbomlasztható, de nemes célért való küzdéssel és összetartozással újra egyesíthető.

Hrubík Béla (Palócföld, Felvidék): Trianon óta eltelt száz esztendő nem csak keserűséget hozott, de reményt és örömet is, hogy vagyunk, és még itt vagyunk a szülőföldön.

Ne féljetek megvallani apáitok hitét, az édesanyák igazgyöngy szavait, és ne féljetek szeretni ezt a hazát. Mindhalálig!

Bíró András (Beregvidék, Kárpátalja): Kárpátalján elég kevesen maradtunk, 130 ezren talán ha vagyunk. A kárpátaljai magyar ember ragaszkodása a szülőföldjéhez mégis példás. Istenünkbe, hazánkba és családunkba vetett reménnyel és hittel kitartunk és erős része maradunk nemzetünknek. Száz év nem tört meg, a következő száz sem fog.

Varju Zoltán (Beregvidék, Kárpátalja): „Iustam causam Deus non derelinquet” azaz „Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten”. És valahogy tényleg így gondolom, hogy bár tényleg nagyon nehéz itt Kárpátalján megélni a mindennapokban, hiába nagyon sok fejfájás és nagyon sok gond nyomasztja a vállunkat. Nem azért maradunk itt, mert mi önkínzóak vagyunk, hanem azért, mert szeretjük a hazánkat.

Kinczel Ferenc (Bányavidék, Partium): Trianon ma is vérző seb, és senki nincs mellettünk, hogy gyógyítsa. Sok letagadja a magyarságát, ami bűn és majd számot kell adni érte. Magyarnak születtünk itt a bányavidékén, és száz év után szórványra zsugorodtunk. De most a legfontosabb azon munkálkodni, hogy erősödjön a nemzeti összetartozás.

Erősödjön Istenben való hitünk, amit újra és újra meg kell valljunk.

Szentes Antal (Csíkszék, Erdély): Egy nemzethez tartozni büszkeség, ugyanakkor nagy felelőséggel is jár. A magyar nemzethez tartozni, székelyföldi magyarként, még nagyobb kihívással és feladattal jár. Mit jelent egy csíki székelynek a nemzeti összetartozás? Megtanítani gyermekeinket, unokáinkat. Ismerjék történelmünket, szeressék szülőföldjüket, hogy kérjék a csíksomlyói Szűzanyát, hogy óvja, védelmezze a magyar népet itt a Kárpát-medencében. Példát kell mutatnunk, hogy ne adjuk fel kultúránkat, hagyományainkat, anyanyelvünket.

Kincses Kálmán (Keresztúrszék, Erdély): Az igazság megcsúfolásának emléknapján, amelyről Erdély nagy püspöke azt mondta: „Népünket egy újabb ítélettel régi keresztre feszítették”, a székelyek imádságával szólunk: „Keresztviselő Krisztusom, tanítsad meg székely népedet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét„. A kereszt azt is üzeni, hogy tartozunk. Fölfele az égi atyához, akitől erőt és áldást nyerünk. Lefele föld anyánkhoz, aki a szülőföldünk. Egyik szárával a múlthoz tartozunk, amelyben annyi áldozat született érettünk, a másik szárával pedig a jövendőhöz tartozunk, amelyért felelőséget vállalunk. A közép, a találkozás. Minden találkozásunk azt erősíti, hogy itt a világ aranyos szegletében, a Kárpát-hazában, mi összetartozunk!

Cseresznyés Emília (Erdővidék, Erdély): Trianont a magyar nemzet végítéletének szánták. Az elmúlt évszázad a legkülönfélébb megpróbáltatásokat hozta számunkra. Egy anya számára a legnagyobb fájdalom, ha elveszíti gyermekeit, de ha érett megerősödött felnőttként kapja vissza őket, hatványozottá válik az örömük, egymás életét gazdagítják.

Haszmann Pál (Háromszék, Erdély): Több, mint száz esztendeje elszakíttatva is az Anyaországtól, de itt vagyunk, megvagyunk.

Vigyázzuk ősi szokásainkat, hagyományainkat, drága szép anyanyelvünket, ősi jogainkat, iratlant is és írott, ősi törvényeinket.

Vigyázzuk szent helyeinket, épített örökségünket, mindazt, tehát mindazt, ami a mienkké.

Derzsi György (Sepsiszék, Erdély): Megvehetnek mindent. Megvehetik a házat, megvehetik a hegyeinket, megvehetik a telkeinket, de úgyis ezelőtt száz évvel itt az én nagyapámnak a lábnyoma van. Azt a lábnyomot, amit ő hagyott nekem, azt semmiféle pénzzel, a világ legdrágább kincseivel se tudja megvásárolni, és tetszik nem tetszik, ez a föld és ez székely föld, és székely marad.

Gudor Kund Botond (Erdélyi Hegyalja, Erdély): Erdély túlélése abban a képességében rejlik, hogy közössége nem atomizálódott, nem lehetett darabjaira bontani, beolvasztani azt, mert a hűség mindig újra forrasztotta a hivatali feladatként megjelölt társadalmi szétforgácsolást. A térdre kényszerítő fájdalmas emlékeinket magunkba hordozva,, a jövőt nézve felállunk és testvéreinkkel együtt tovább haladunk azon az úton, amelyen a történelem ura kísér bennünket.

Varga Csaba (Biharország, Partium): Száz évvel az után, hogy megpróbáltak eltüntetni, asszimilálni minket, még mindig itt vagyunk, még mindig magyarul beszélünk, és

száz év múlva is magyarul fogunk beszélni, mert mi itt vagyunk, akik ezt tették velünk, még nem voltak itt, és itt leszünk, amikor ők már nem lesznek.

Rajtunk múlik a jövőnk, amennyire lehet, szaporodjunk, gyarapodjunk és éljük be ezt a gyönyörű életteret.

Faragó Zoltán (Bácska, Délvidék): Trianon nem volt, nem lesz, hanem folyamatosan van, egész addig, amig nem történik meg az isteni igazságszolgáltatás. Ki kell tartani! Ki kell tartani mindnyájunknak, mint ahogy mi is kitartottunk itt Délvidéken. Minél nagyobb, ügyesebb családot kell létrehozni, be kell népesíteni a Kárpát-medencét, mert gyermekzsivaj nélkül elveszünk.

Andócsi János (Drávaszög, Délvidék): Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy drávaszögiek vagyunk, ahogy a szlavóniai magyarok is büszkék rá, hogy ők szlavóniai magyarok.

Az évszázadok alatt sikerült itt fennmaradnunk, kicsi, csöppnyi magyarság vagyunk itt, de ami a legfontosabb, és ami jellemez bennünket, hogy élni, és megélni szeretnénk magyarságunkat és rajtunk múlik az, hogy milyen magyar jövő vár ránk itt a Drávaszögben.

Kovács Tibor (Göntérháza, Muravidék): Muravidék Szlovéniában van, Jugoszláviában volt, azelőtt Nagy-Magyarországhoz tartozott. Őseim ott születtek, én már Jugoszláviában, gyermekeim Szlovéniában. Több nyelven beszélnek, de az imát még magyarul mondják. A hit legyen erős, a remény nagy, a szeretet végtelen. Szeressétek egymást, és sokasodjatok, csak az Istent ki ne hagyjátok!

Stampfel Szilárd (Őrvidék): Ezek a falak itt voltak akkor is, amikor még Magyarországhoz tartozott ez a terület, és ezek a falak akkor is itt lesznek, amikor a történelem ki tudja mit fog hozni. Lehet, hogy a Jóisten segít és újra egy egységes kárpát-medencei birodalom lesz a Szentkorona fennhatósága alatt.

Borítókép: kivágás a videóból.