Tunyogi Bernadett: édesapám konzervatív családapa volt

Tunyogi Bernadett felmenői­vel kapcsolatban általában a híres apuka, Tunyogi Péter, a P. Mobil énekese jut eszünkbe, aki idén tíz éve hagyott itt minket. A sike­res rocker, énekes valójában konzervatív családapa volt. A széltől, de leginkább a színháztól féltette a lányait, mert nem akarta, hogy a szülei útját kövessék.

De Bernadett nem esett messze a fájától, nem lehetett a színpadtól eltántorítani. Fia­tal háttérénekesként háromszáz lemezen dolgozott, köztük Jimmy első korongján, de turnézott többek között a Tátrai Banddel, a Rapülőkkel, Ákossal és az Omegával. Elvégezte a színművészetit, és színésznőként is sikert sikerre halmozott. Bernadett minden szavából sugárzik a harmónia, egy saját zenekarról álmodik, miközben a mának él, és hiszi, hogy édesapja minden lépését követi – olvasható a Vasárnap Reggel interjújában.

Az új év derekán járunk, tett valami fogadalmat?

Az utolsó két hónapban, de az ünnepek alatt is nagy volt a nyüzsgés, egyik előadás követte a másikat. Közben koncerteztem, így nem maradt időm arra, hogy megfogalmazzam a céljaimat. Sajnos az utóbbi időben nagyon kevés időt tudtam a kislányommal tölteni. Szeretnék sokkal többet vele lenni, ezek az elvesztegetett évek ugyanis visszahozhatatlanok.

Elképesztő, hogy megy az idő, már tízéves a kislánya.

Már tizenegy! Ráadásul nagyon tehetséges és rettentően vonzódik a filmrendezői pályához. Próbálom a művészvilágról lebeszélni, de nem megy.

Ahogy az édesapja tette önnel?

Ő már az első percben kijelentette, akármi lehetek, csak színész nem. A szülei elismert színészek voltak, kívülről-belülről ismerte a színház világát, hiszen ott nőtt fel. A szülei helyett gyakorlatilag a nagymama nevelte fel. Nem sokat mesélt arról az időszakról, de mély nyomott hagyott benne. Így amikor megtudta, hogy felvettek a színművészetire, olyannyira megharagudott, hogy egy darabig nem jött el a vizsgáimra.

Mérges volt?

Ajjaj, rettentően. De ahogy mondani szokás, a tehetség utat tör magának. A Magyar Rádió és a Magyar Állami Operaház gyermekkórusának tagja voltam, onnan édesanyám elvitt Toldy Máriához. Alig tizenhat évesen már játszottam a Rock Színházban, miközben egyre több zenekarnál háttérénekesként is beváltam. Persze sokáig bizonyítanom kellett, hogy nem azért kaptam meg az adott lehetőséget, mert a Tunyogi Péter lánya vagyok, hanem tudás, tehetség és szorgalom is van mögöttem. Életemben először Demjén Ferenccel turnéztam, ami mindig emlékezetes marad. Jimmy első lemezén is énekeltem. Aztán jöttek a koncertek szép sorban, többek mellett Ákossal, a Rapülőkkel és Hevesi Tamással. Egy idő után pedig a húgomat, Orsit is vittem magammal ezekre a fellépésekre.

Édesapja hol volt ekkor?

Nagyon sokat dolgozott külföldön. Akkor szembesült vele, mit csinálunk, amikor mindketten a Tátrai Banddel léptünk fel az egyik fővárosi klubban. Meglehetősen fiatalok voltunk, még középiskolába jártunk. Este nyolckor sminkeltünk a szobánkban, amikor édesapám benyitott, és megkérdezte, hogy mit csinálunk. Édesanyám erre helyettünk válaszolt: „Életem, ne izgulj, a gyerekek dolgozni mennek, méghozzá Tibusszal.” Erre annyit felelt: „Az kizárt dolog, ilyen későn nem mennek sehová!” Ismerte a kollégáit, a rockeréletet, féltett minket. Ebből volt némi feszültség otthon. Egy idő után pedig édesapám már a tanulmányi eredményeinkhez kötötte a fellépéseinket. Időközben magántanuló lettem.

Tunyogiéknál hogyan nézett ki a vasárnapi ebéd?

Nálunk ez a nap szent és sérthetetlen volt. Az egész család az asztal körül ült, édesanyám húslevest készített rántott hússal és mellé süteményt sütött. Sokan nem hiszik el, de édesapám, sikeres énekesként, otthon nagyon konzervatív volt. Amikor kilépett az ajtón, akkor igazi rocker lett, amikor hazajött, akkor szigorú apává változott, akit nem lehetett eltántorítani az elhatározásaitól. Hárman vagyunk testvérek, és a szüleink mindent megtettek annak érdekében, hogy ugyanolyan gyermekkorunk legyen, mint az összes többi gyereknek. Annyi különbséggel, hogy mi soha nem lehettünk másodikak, csak elsők.

Emiatt alakult ki önben egyfajta maximalizmus?

Mindig a tökéletességre törekedtem, és ez semmit sem változott idővel. Ennek köszönhetően viszont iszonyatosan jól tudtunk az édesapámmal együtt dolgozni, hiszen ő is rettentően maximalista volt. A zárkózottsága ellenére közöttünk egy igazán különleges kapcsolat alakult ki. Sokáig vártam arra, hogy szemtől szemben egyszer megdicsérjen. Végül egy nap odaállt elém, és azt mondta, hogy én vagyok az élete folytatása, bennem látja a nagyszülei­met és önmagát is. (Megcsuklik a hangja.) Persze imádta a húgomat és az öcsémet is.

Mégsem hétköznapi dolog, hogy valakinek egy ismert énekes az édesapja. Milyen különleges emlékei vannak a gyerek­korából?

Szinten minden héten háló­zsákban táboroztak a P. Mobil-rajongók az ajtónk előtt. Reggelente csak rajtuk keresztül tudtunk elindulni az iskolába. Az édesanyám mindig friss kávét készített nekik, fel is szolgálta. Rendszeresen leszólítottak a buszon, megkérdezték, hogy valóban én vagyok-e a Tunyogi lánya. Tíz éve, pontosabban 2008-ban halt meg az édesapám, és ezt a család még mindig nem tudta feldolgozni. Amikor elment, akkor is színpadon álltam. Ő mondta nekem, hogy bármi tragédia történik egy előadóval, a nézőknek ebből semmit sem szabad érezniük, a közönséget ki kell szolgálni.

A színház megmaradt az életében?

Hogyne. A kislányom születéséig gyakorlatilag szinte mindent eljátszhattam, amire csak egy színésznő vágyhat. Már főiskolás koromtól kezdve az Operettszínházban játszottam, majd 2002-ben szabadúszó lettem. Nagyon szerencsés vagyok, mert korán felfedeztek, még Németországba is szerződtettek. Az ország nagyszínházaiban csodálatos szerepekkel ajándékoztak meg, és rengeteget játszottam a Musical Színházban is. Aztán egy nagy változás következett be az életemben, és gyakorlatilag mindent újra kellett kezdenem.

Ez nem volt nehéz?

Nem mondom, hogy könnyű volt, de már túl vagyok rajta. Ez a szakma tele van hullámvölgyekkel és magasságokkal, de ezt már az elején megtanulja az ember. A színház mellett most a zene az, ami kicsit hangsúlyosabb az életemben. Tavasszal a legjobb barátnőimmel, Koós Rékával és Fehér Adrienn-nel élőzenekaros koncertsorozatra készülünk, fellépünk többek mellett Budapesten, Kecskeméten, Szegeden. Illetve életem nagy terve, hogy összehozhassak egy saját zenekart.

Gondolkozott már a tagokon?

Vannak már konkrét nevek a fejemben, de erről még nem szeretnék beszélni.

Testvére, Orsi is eszébe jutott?

Amióta megszülettek a gyermekei, felhagyott az énekléssel. Nagy családra vágyott, és nagyon jól érzi magát az anyai szerepben. Korábban csináltunk együtt egy énekiskolát, ahonnan sok tehetség kikerül. Édesapámmal mindig azt terveztük, hogy egyszer hármasban csinálunk egy produkciót. Orsival azt gondoltuk, hogy ráérünk még vele, majd akkor, amikor a gyerekeink már nagyobbak lesznek. De ez a közös dal sajnos elmarad.

Idén tíz éve, hogy az édesapja elment, úgy tudom, hogy ebből az alkalomból rendeznek majd egy emlékestet. Erről mit lehet tudni?

Tervbe vettem, hogy csinálunk egy nagykoncertet édesapám régi kollégáival és azokkal a zenészekkel, akik imádtak vele zenélni. Időpontot még nem tudok mondani, de nagyon szeretném megcsinálni. Kicsit missziómnak tekintem, hogy édesapám emlékét fenntartsam. Nemrégiben készítettem egy emlékdalt, amelyben az ő hangja is megszólal. Egy élőkoncertes hangfelvételből sikerült a hangját kimenteni. Gyakorlatilag a Menj tovább! című P. Mobil-klasszikust dolgoztuk fel új zenészekkel, teljesen új hangszereléssel.

Játsszák a rádiók?

Sok helyre elküldtem a dalt, de még várom a visszajelzéseket. Jó lenne, ha egyre többen hallanának ezt a lélek­emelő zenét. Az utóbbi időben nagyon sokat gondolok az édesapámra, meggyőződésem, hogy figyel rám. Sokszor érzem a jelenlétét, és ez megnyugtat.