2011.12.31. 08:35
Az éjszakai járat varázsa
Nem sokkal voltunk a rendszerváltás után, s bár még élénken élt bennünk az előző világ szűrt levegője, azért már túl voltunk a taxisblokádon, így elhittük, hogy tényleg mi vagyunk a jövő nemzedéke, amelynek már mindent, de mindent lehet.
Úgyhogy amikor eljött az év utolsó napja, egy hirtelen ötlettől vezérelve, a szülőknek nem is szólva, felpattantunk egy vonatra, s meg sem álltunk Budapestig.
A két üveg orosz pezsgő, amit melegítésnek szántunk, már a másodosztályú kocsiban elfogyott, így nem tűnt vészesnek a többórás zötykölődés. Megérkezés után bóklásztunk egy ideig a pályaudvar környékén, majd egy kisebb társasághoz csapódtunk, ők tudtak egy jó bulit a város másik végén, éjszakai busszal kellett oda átvergődni. A buszvezető morcos volt, úgy nézett ránk, mintha az ő drága járatán mi lennénk a súlyok, amelyek miatt lassan kell majd haladnia. 23.50-kor indult a jármű, ebből azért már sejtettük, hogy ünnepelni a buszon fogunk. 23.59-kor a busz hirtelen lassítani kezdett, majd be is gurult egy megállóba.
Nem szólt senki semmit, ültünk csendben. Aztán éjfélkor megszólalt a himnusz, a buszvezető felállt, felálltunk mi is, így hallgattuk meg, hogy Isten, áldd meg a magyart.
Szürreális pillanat volt, mégis úgy éreztük, itt és most ez az egyetlen lehetséges mód az ünneplésre.
Miután megbűnhődtük már a múltat s jövendőt, újra elindultunk. Fél egy volt már, mire célba értünk, a szórakozóhely ajtajában kiderült, hogy nincs elég pénzünk a beugróra. Úgyhogy nem mentünk be, az utcán töltöttük az év első néhány óráját.
Mégsem éreztük úgy, hogy ez a szilveszterünk félrecsúszott volna.
