Jegyzet

1 órája

A rettegett ellenség

Éppen egy pénteki munkahelyi összejövetelen voltunk 2020 márciusában, amikor bejelentették, hogy hétfőtől bezár az ország. Elért hozzánk is az ismeretlen ellenség, amit koronavírusnak hívnak. Azt tudtuk, hogy hétfőtől home office-ba kényszerülünk, az óvodák, iskolák is bezárnak. Azt viszont még nem is sejtettük, hogy hogyan tovább, mi vár még ránk.

Tóth Viktória

Talán most már le tudjuk végérvényesen győzni a koronovaírust

Fotó: MW

Néhány hét elteltével a koronavírussal foglalkozó honlap felkeresése legtöbbünk napi rutinjához hozzátartozott. Nyomon követtük a fertőzöttek, az elhunytak számát, majd később a beoltottakét is.

Emlékek a koronavírusról

A mai eszemmel már szinte elképzelni sem tudom, hogy az utcán járva maszkot húzzak. Vagy azt, hogy a nagymamámmal az ablakon keresztül, több méter távolságból beszélgessünk. Azt, hogy nincs puszi, ölelés, kézfogás. Hogy 10 napig otthonunk börtönébe kényszerüljünk, és a leggyakoribb látogatóink a rendőrök legyenek. Hogy az ismerősök vásároljanak be nekünk, és az ajtó előtt hagyják a teli szatyrokat. Hogy este 8 óra után nem szabad kimenni az utcára. Hogy hosszú sorokban álljunk az oltásra várva.

Pedig nem volt olyan régen, csak 4 évvel ezelőtt. De lehet benne valami, hogy a rossz dolgokat az agyunk próbálja kizárni, elfelejteni. A koronavírus kapcsán is ez történhetett. Ahogy a kutatóknak, orvosoknak egyre több rendelkezésre álló információjuk lett a koronavírussal kapcsolatban, elmondták, hogy a rettegett ellenség nagy valószínűséggel időről időre vissza fog térni. Így van ez most is, ám már felkészültebben, felfegyverkezve várjuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!