Van, akinek tudomány, van, akinek összetartó erő a kávézás

A családi ebédeket mindig közös kávézás követte gyerekkoromban. Ilyenkor féltékenység fogott el engem és testvéreim, amikor azt néztük, hogy milyen örömmel kortyolgatják szüleink, nagyszüleink a sötét italt. Minden bizonnyal nem mi voltunk az egyedüli gyerekek, akik – míg édesapa és édesanya kikísérte a vendégeket – sunyiban kiitták a csészékből azt a kevés kávét, amit hagytak. Imádtuk, és alig vártuk, hogy tizennyolc évesen végre hivatalosan is megihassuk az első adag eszpresszónkat. Édesapánk rossz szemmel is nézte, de a gond nem a kávé volt, hanem az, hogy felnőttünk.

A történelmi források szerint a kávézás a törökök 150 éves uralma alatt terjedt el Magyarországon. Az 1800-as évek második felében még inkább megugrott a kávé iránti igény. Már nemcsak egyszerű rituálénak számított, amit reggeli vagy ebéd után elfogyasztott az ember, hanem társasági szokássá vált. És ez napjainkban is milyen igaz – nem hiába születnek sorra a kávézók Pécsen is!
A kávé az utóbbi időben sok ember számára érdeklődési körré vagy éppen tudományos kihívássá vált. Kutatják a sötét és világos pörkölésű kávékat, hogy aztán megpróbálják kontrollálni az ízeket, az aromákat, hogy egy még inkább különleges ital kerüljön az emberek bögréibe. 
De valljuk be, hogy legtöbbször nem azért ülünk be kávézni, hogy tudományos oldalról ízleljük meg a keserű nedűt – hanem csak azért, hogy beszélgessünk barátainkkal.