A könyvírásnál kevés jobb elfoglaltság akad a nyugdíjas esztendőkben

Egyszer mindenkiben felmerül a gondolat, hogy mi lenne, ha megírná regényes életét, vagy valamiféle fikciós történetbe kezdene. Azonban többnyire már az első oldal megfogalmazásakor kiderül, hogy az emberek többsége sokkal jobban beszél, mint ahogyan ír. Számukra némi gyógyír, hogy a tapasztalatok szerint aki viszont kiválóan ír, az legtöbbször igen visszafogottan beszél.

Az írás ettől függetlenül a szépkorúak egyik leggyakoribb menekülési útvonala – vissza a sodró lendületű életbe. Van ki haikukban fogalmazza meg életbölcseleteit, a vers is tökéletes forma a tömény gondolatok megfogalmazására, de akadnak, akik krimiket találnak ki, vagy romantikus történetekbe idézik meg életük szép napjait, ugyanakkor a filozófiai mélységű elmélkedések, a szépprózai próbálkozások is igen gyakoriak. Ennél jobb elfoglaltság ugyanis kevés akad a nyugdíjas esztendőkben, karosszékben elmélkedni az élet menetén, több évtized történéseibe elmerülni.

Az eseményekből emléket formálni rendkívül izgalmas folyamat, aztán az emléket újraértékelve üzenetethordozó írásba foglalni újabb fantasztikus érzés. Visszajönnek jeles pillanatok, alaposan kielemezünk egykor alig észrevett jelenségeket, miközben finomodik az önértékelésünk, gyarapszik az önismeretünk, szembesülünk olyan dolgokkal, amiről mindeddig nem akartunk tudomást venni, vagy szebbnek, rosszabbnak láttuk a valóságnál. Az igazság pillanata ez, amikor már nem érdemes tovább titkolni semmit, vagy hazudni magunknak. Egyszeriben okosabbnak érezhetjük magunkat - ennyi év plusz tapasztalatával, folyamatosan bővülő emberismeretével.

Mindemellett többnyire csak az iróasztalnak, a családnak készülnek ezek az írások, de azért akadnak köztük egészen kiváló művek is. Most két olyan íróval beszélgetünk oldalunkon, akiknek már nagy gyakorlatuk van az írásban és éppen elkészültek egy könyvújdonsággal.