Valóság, show

Heteken keresztül valóságos háborút vívtam családom három nőtagjával (a 15 éves fiú, hála istennek, intenzíven öttusázik, nincs ideje tévét nézni), hogy esténként kezembe kaparinthassam a távkapcsolót, és belepillanthassak az éppen aktuális Premier­ League vagy – vessenek a mókusok elé – Magyar Kupa-futballmeccs közvetítésébe, de

egy idő után feladtam, mert nem volt apelláta, az Exatlont kellett nézni.

Mármint nekik. Én ilyenkor duzzogva bevonultam a hálószobába, és tüntetőleg olvastam. Mindegy, hogy mit, csak lássák rajtam, hogy a talmi valóságshow fogyasztása helyett művelődöm.

Mígnem március környékén véletlenül éppen akkor vágtam át a nappalin, amikor a képernyőn Fodor Rajmund próbálta meg labdával eltalálni a tőle pár méterre felállított fakockát. Kicsoda? Fodor Rajmund, egy kétszeres olimpiai bajnok pólós?!

Akkor ez talán mégis valós sportteljesítmény lehet, gondoltam magamban, Rajmit nem úgy ismertem, mint aki valamiféle gagyihoz a nevét adná. Ottragadtam a tévé előtt, nem érdekelt már a könyv, pláne, hogy Ungvári Mikit, Dombi Rudit, Esztergályos Patrikot is felfedeztem a versenyzők között a piros csapatban. Meg persze a számomra addig ismeretlen bűbájt, Gelencsér Timit, a remek fitneszversenyzőt. Akiről gyorsan kiderült, hogy nem „habos-babos szépségkirálynőcske” – ezek Fodor Rajmi szavai –, hanem, ha kell, fejjel előre beleugrik a sártengerbe, nem kímélve frizurát, sminket, arcbőrt, s mindezt teszi zokszó nélkül.

Attól kezdve – ha nem voltam éppen ügyeletes vagy nem kellett meccsre mennem – esténként vigyázó szememet Dominikára vetettem. Gyorsan választottam magamnak kedvencet – hogy kit, az maradjon az én titkom, egyik remek sportembert sem szeretném megsérteni, hogy nem ő került be a pikszisbe –, kis híján megsirattam, amikor kiesett. Miután befejeződött a sorozat, felhívtam az olimpikonokat, jót beszélgettem velük, s kiderült, mákszemnyi „kamu” sem volt az egészben, nem voltak előre leosztott szerepek, mindenki önmagát adta, s még azt is megtudtam, hogy az eredetileg egy hónaposra tervezett széria azért nyúlt tengerikígyó-hosszúságúra, mert az adott idősávban, a nézettséget tekintve, mindent és mindenkit vert. Mit mondjak, megértem…

Szóval, megbocsátottam a családnak, hosszas torokköszörülés után igazat adtam a csajoknak a távkapcsoló elbitorlásáért. Töredelmesen beismertem, hogy nekik volt igazuk, ha jól emlékszem, több mint két évtizedes közös életünk során első ízben.

Végtére is első a családi béke.