Rátgéber szerint újra meg kell teremteni az ostromlott vár állapotát

– Nem volt egyszerű kiragadni a mindennapi munka forgatagából. Azért nyaralásra jutott ideje, vagy csak a kosárlabda, az akadémia?
– Az én nyaralásom úgy néz ki, hogy amikor az akadémián vége a szezonnak, kezdődik a bajai tábor, ami július közepéig tartott. Utána tudtunk elmenni tizenkét napig, de persze közben telefonálgattam, e-mailezgettem. Aztán augusztus 3-tól ismét meló van az akadémián, ezzel párhuzamosan pedig jártam a különböző utánpótlás Európa-bajnokságokra, hogy lássam, hogyan játszanak a legjobbjaink. Mert ez a fontos: sorozatmeccseken kell megnézni őket. Szerencsére Pongó Marci, Kucsora Csabi és Benke Krisztián is jó úton halad, Juhász Dorkáról is jó hírek jönnek, sajnos Kiss Virág Eb-je nem úgy sikerült, ahogy a tavalyi vb-bronz után szerettük volna.

– A fiatalokról térjünk át a felnőttekre! Mi a véleménye a PEAC-Pécsnél történt edzőváltásról? Sokan tudják, hogy Zseljko Djokics a sógora.
– Amióta a PEAC-Pécs megalakult, semmilyen szakmai hozzászólásom nem volt, semmilyen döntésben nem vettem részt. Nem kommentálnám azt, hogy nem hosszabbítottak vele, éppen azért, mert rokoni viszonyban vagyunk. Zseljkónak sokat köszönhetünk, tíz évig dolgozott itt, három bajnoki címet nyert az utánpótlásban, olyan játékosok kerültek ki a kezei közül, mint Raksányi Krisztina vagy Sarok Nikolett. Én is arra törekszem, hogy az akadémiáról minél több tehetséges gyerek kerüljön a felnőtt csapathoz. Azt egyébként nem tartom jónak, hogy csak június végén találták meg az új vezetőedzőt, a másodedzőt pedig csak nemrég.

– Mit gondol, lesz még egyszer olyan őrület Pécsett, mint annakidején, amikor három-négyezren jártak meccsre? Vagy végleg elmúlt a varázs?
– A gondolkozásom mostanra átalakult, száztíz gátasból maratonfutó lettem. Most már szeretem látni az egész erdőt, nem csak a fákat. De hogy ne legyek olyan rejtélyes: akkor fogunk újra telt ház előtt játszani, ha visszahozzuk a pécsi női kosárlabda szakmai presztízsét. Ehhez sok minden kell. Elsősorban úgy kell dolgozni, hogy sose kényelmesedjünk el, akik csinálják, éljenek-haljanak ezért. A régi nagy csapatnál ez nem egy munkahely volt, hanem egy életstílus. Újból meg kell teremteni azt, ami elveszett: az ostromlott vár állapotát. Egy dologban biztos vagyok, szakmaiság nélkül lehet eredményt elérni, de őszinteség nélkül nem. A mi csapatunk a mai napig példakép, azért, ahogy játszott, ahogy viselkedett. Sokkal többet adtak a lányok az embereknek az aranyaknál: mostanra jöttem rá, nem a felemelt serlegekre emlékeznek, hanem mondatokra, kosarakra, pillanatokra.

– Most Baranyában két csapat létezik, a PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424. Tartható ez az állapot?
– Az ideális nyilván az lenne, ha egy csapat működne. Szoktam mondani: az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk, de épp elég hosszú ahhoz, hogy mindenkiről kiderüljön, mennyit tud és mennyit ér. A két csapat nem tesz jót egymásnak. Habár, amikor meg bajnoki döntőt játszottak, telt házas meccsek voltak.

– Örök kérdés: visszatér?
– Én tizenöt év alatt olyasvalamit hoztam létre, amit nehéz lenne újra megcsinálni. Újvidéken kiépítettem egy kosárlabdabázist, amire büszke vagyok, s ha visszatérek a pályára, ami a tervem, nyugodtan kijelenthetem, hogy sportvezetőként is jól végeztem a munkám. Olyan még nem történt, hogy kétmilliárdos sportberuházás jöjjön Pécsre, s köszönöm a PSN Zrt. vezetőinek, hogy bíztak bennem, engedték, hogy a pécsi sportiskolát olyan magas szintre hozzam, ami évtizedekig biztosítani fogja a minőségi kosárlabdát.

– Álljunk meg egy pillanatra! Eszerint újra edzősködni fog?
– Most is tartok edzéseket az akadémián, és a jövőben egyénileg szeretnék foglalkozni a kiemelt tehetségekkel. Úgy érzem, úgy tudok a legtöbbet segíteni a pécsi kosárlabdának, ha visszakerülök a pályára.

Más témák: PMFC, válogatott, Magasház, menekültek

Pécsi futball, PMFC: „Nagyon szomorú, hogy már nem vagyunk NB I.-esek! De sokszor egy ilyen helyzet előbbre visz egy klubot. Emlékszem, a Vojvodina a 80-as évek közepén kiesett az élvonalból, éppen akkor, amikor Dárdai Pali ott játszott. Nemrég emlegettem, hogy mekkora gólt lőtt a Pristina ellen: a szurkolók felugrottak utána a hangosbemondóra, vagy tíz évig nem javították meg. Szóval a Vojvodina kiesett, aztán 1989-ben bajnok lett. De visszakanyarodva a pécsi focihoz, annak nagyon örülök, hogy Márton Gábor lett a vezetőedző, jó megoldásnak tartom, szurkolok neki. Egy pécsi csapatnak lehetőleg pécsi edzője legyen!

Magyar labdarúgó-válogatott, Eb-selejtezők: „Hú, én nagyon drukkoltam a Palinak! Óriási felüdülést, szakmai boldogságot jelentett nekem a jelenléte, a munkássága a válogatottnál. Bebizonyította mindazt, amiről beszéltem: a szakmaiságról, az őszinteségről, az ostromlott várról. Megnéztem az összes meccsüket, s könnyen lehet, hogy felmegyek majd a románok elleni selejtezőre. És most itt biztos kell mondanom valamit arról, hogy elment... Nyilván érthető, hogy egy olyan volumenű karriernél, mint az övé, amikor egy Bundesliga-csapatot kell irányítania, az eszére kellett hallgatnia. De hozzáteszem, a legjobb döntéseket mindig akkor hoztam, amikor a szívemre hallgattam.

Pécsi Magasház: „1993-tól 1999-ig a Megyeri téren, vagyis a tövében laktam. Emlékszem, mennyit röhögtem azon, hogy állítólag jugók építették, és valami rossz anyagot tettek bele. Nem tudom, így van-e, mindenesetre Jugoszláviában sok minden jó volt, mondjuk az építőipar éppenséggel nem tartozott közéjük. Egyébként fogalmam sincs arról, mit kellene vele csinálni, nyilván az lenne az ideális, ha meg lehetne menteni, és benne lehetne élni.

Martonfa, menekültügy: „Na, ez nem vicc! Ha valaki széleslátókörűen figyeli a történelmi eseményeket, láthatta, hogy ez be fog következni. Nem lehet következmények nélkül kizsákmányolni valakit. Szűklátókörűség, egoizmus, pökhendiség, kapzsiság – ezek vezettek ide. Ezeket az embereket nem szabad gyűlölni, nem ők okozták a problémát. Nem is Magyarország a végső céljuk, és nem is Magyarország váltotta ki ezt a népvándorlást.