Nem óriásbáb, csak Czigler jött szembe a Király utcán

– Magunk között vagyunk, így elárulhatja: azért hezitált egy kicsit, mielőtt aláírt újabb két évre?

– Nem, egyáltalán nem. Jól érzem magam a pécsi kosárlabdaklubnál, a felnőttcsapatnál másodedzőként dolgozom, az utánpótlásgárdáért pedig én felelek. Ez így teljesen rendben van.

– De miért nem hezitált? Nem gondolt arra, hogy esetleg megkeresi majd egy másik magyar klub, és felajánlja a vezetőedzői posztot?

– Én ebből soha nem csináltam presztízskérdést. Mi Csirke Ferenccel együtt, közösen dolgozunk. Igen, ő a vezetőedző, ő kéri ki az időt meccs közben, ő nyilatkozik a sajtónak a mérkőzések után, de hétfőtől péntekig egymás mellett dolgozunk azért, hogy a csapat minél sikeresebb legyen.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Czigler László a nyarat – nem meglepő módon – pihenéssel tölti
[/caption]

– Nézzünk előbb visszafelé! Hogy tetszett a felnőttcsapat idénye?

– Nagyon elégedett vagyok vele. Ha az idény elején valaki azt mondja, hogy a hetedikek leszünk, simán hülyének nézem. Minden riválisunk erősített tavaly nyáron, míg mi papíron inkább gyengültünk. Ráadásul rosszul kezdtük az idényt, elbuktuk a két első meccsünket, majd jöttek a sérülések, a légióscserék, és az alapszakasz felénél bizony még eléggé rosszul álltunk. Aztán azonban, nem függetlenül attól, hogy az irányítónk, Antony Nelson utolérte magát, minden a helyére került, és sorban nyertük a meccseket. Ez pedig arra volt elég, hogy magabiztosan elérjük a rájátszást.

– Csirke Ferenc azt nyilatkozta, olyan volt a középszakasz, mint egy hosszú álom: utazás, meccs, győzelem, utazás, edzés, meccs, győzelem, a végtelenségig.

– Egyetértek Ferivel, tényleg álomszerű volt az a néhány hét. Nem volt idő visszafelé gondolkodni, azonnal tovább kellett lépni, s ez nekünk nagyon bejött. Nem görcsöltünk, lazán mentünk neki minden ellenfélnek. Persze azért felkészültünk belőlük, elemeztük a játékukat, de nem idegeskedtünk. Ha jövőre megmaradna ez a fajta lazaság, akkor nagyon boldog lennék.

– Térjünk rá az utánpótláscsapatra: hasonlóan elégedett ennek a gárdának a teljesítményével?

– Végül is nincs okom panaszra. Szívesen dolgoztam a fiatalokkal is, sok fantáziát látok bennük. A cél most az, hogy részint jövőre még jobban szerepeljünk a B csoportban, részint pedig minél több fiatalt fel tudjunk majd vinni a felnőttgárdához. Úgy érzem, több kosaras is sokat fejlődött az elmúlt évben, gondolok itt például Bödör Bencére, Somogyfoki Szabolcsra – ők jövőre még jobbak lehetnek.

– Ha már szóba került a jövő, akkor beszéljünk még egy kicsit erről, csak már a felnőttcsapat kapcsán. Két új center érkezik a PVSK-hoz, Horti Bálint és Harazin Tamás. Mit gondol róluk?

– Mindkettőjükkel erősödtünk. Horti Bálint amolyan őserőtípus, így nála az lesz a legnagyobb feladat, hogy beillesszük ezt a fajta szétrobbanó energiát mi rendszerünkbe. Harazin Tamás négyes poszton is elboldogul, rutinos, okos játékos, aki ugyan az utóbbi években kevesebb játéklehetőséget kapott, de szerintem nálunk bizonyítani fog. Ellene egyébként még én is kosaraztam.

– És sokszor beforgatta?

– Maradjunk annyiban, hogy jókat küzdöttünk, és sokszor kihasználtam, hogy valamivel azért magasabb vagyok nála. Ez így elég diplomatikus, nem?

Nem az óriásbábok jöttek szembe a Király utcán

Azt az internet segítségével pillanatok alatt kideríthetjük, hogy milyen magas Czigler László – a világháló szerint pontosan 215 centiméter. Ez azonban csak egy szám, a valóság sokkal megdöbbentőbb – s ehhez egy szép történet is kapcsolódik. Még a POSZT alatt fotós kollégánk a pécsi belvárosban sétált, amikor egy szintén ott várakozó operatőr szólt neki, élesítheti a gépet, kezdődik a felvonulás, jönnek az óriásbábok. Néhány másodperc múlva kiderült, az operatőr tévúton jár – nem az óriásbábok jönnek szembe a Király utcán, hanem Czigler László, kis családjával. Ekkor készült a fenti fotó.