Fanatizmus és elmaradó hátradőlés - Interjú Rátgéber Lászlóval

– Hogy mi kell ahhoz, hogy jók legyünk kosárlabdában? Ugyanaz, mint ami a jó élethez: önzetlenség és fanatizmus – vág rögtön a közepébe közepesen provokatív kérdésünkre válaszolva Rátgéber László. – Ezért volt sikeres a női kosárlabda is Pécsett: 1993-ban, amikor elkezdtem a munkát, dr. Halmos Péter önzetlen munkássága és az én fanatizmusom volt az alap, s tizenöt éven át ez vitt minket a feledhetetlen sikerekig. Ehhez megvolt a fantasztikus közeg, kiváló partnerek, akik szintén önzetlenül és fanatikusan dolgoztak. Amikor ez kihalt belőlünk, akkor felborult minden. Ilyen párosításokat kell keresni máshol is – mert egyértelműen ez a siker záloga. És még egy: pontosan kell tudni egy klubban, ki mit csinál: ki fizeti, ki edzi, ki csókolja, ki neveli és ki szponzorálja a játékosokat. Mert amikor ez felborul, az a vég. De így van ez egy család életében is.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Számos siker kísérte Rátgéber Lászlót edzői pályafutása során. Egyébként ahogy mondja, régóta ahhoz tartja magát, hogy ami a szívén, az a száján, mivel igenis kifizetődő az őszinteség
[/caption]

Isten látja lelkünket, először tényleg csak a sportról szerettünk volna beszélgetni Rátgéber Lászlóval. Csak hát nehéz egyetlen dologra koncentrálni olyasvalakivel üldögélve, akinek a gondolatai utoljára talán húsz évvel ezelőtt lassítottak.

Vagyis lehet, hogy még akkor sem. Az újvidéki származású tréner az 1993/94-es idényben vette át a pécsi női kosárcsapat irányítását – vezetésével a baranyaiak 2008-ig kilenc bajnoki címet, ugyanennyi kupaaranyat, továbbá két Euroliga-bronzérmet gyűjtöttek be. 2009-ben Euroligát nyert a Szpartak Moszkvával, 2011-ben pedig a török Fenerbahce kispadján szerzett bajnoki címet.

– Nyilván, amikor 2009-ben a Szpartak Moszkvával Euroliga-győztes lettem, akkor szakmailag a csúcson voltam – mondja Rátgéber László. – Ha akkor visszavonulok, senki sem mondhat rám semmit – elértem mindent, amit ebben a sportágban klubszinten el lehet érni. De szó sem volt hátradőlésről, kis túlzással már a dobogón azon kezdtem gondolkodni, mi lesz másnap.

Ha a törökországi kitérőt nem számoljuk (persze számolni kell azt is, hiszen azért egy bajnoki cím ott is összejött...) a „másnap” egy új ötletet hozott el: az utánpótlásnevelést. Beszédes, hogy ha a Google keresőbe Rátgéber László nevét írjuk be, a rendszer automatikusan passzintja mellé az akadémiát – rövid idő alatt meghonosodott az új szókapcsolat. Az Akadémia ötlete már nagyon régóta megszületett: a pécsi trénertől akkor hallottunk először erről, amikor még szó sem volt arról, hogy esetleg abbahagyja az edzősködést. A történet új lendületet azonban csak tavaly ősszel kapott: ekkor Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy zöld utat kapott a terv, indulhat a fejlesztés.

– Sokan talán azt gondolják, ha egy sikeres tréner hirtelen az utánpótlás felé fordul, akkor annak egyetlen oka van: lassú, békés, nyugdíjas életre vágyik. Nos, az akadémiai munka minden, csak nem nyugdíjas állás – árulja el Rátgéber László. – Játékos- és edzőképző központot hoztunk létre, rengeteg diákunk van, biztos vagyok abban, hogy a legjobbjaink néhány év múlva meghatározó játékosok lesznek Magyarországon. Az „akadémia” szó első körben a képzés szintjét jelenti – tehát azt, hogy az ebben részt vevők a lehető legszínvonalasabb oktatásban részesülnek. Ehhez azonban feltétlenül szükség lenne épületekre, s elsősorban egy munkacsarnokra, amelynek építése a tervek szerint a közeljövőben el is kezdődhet.

A fiatalokkal való foglalkozás egyébként nem idegen tőlem: huszonkét éves profi pályafutásom előtt ifjúsági csapatokkal foglalkoztam. Ráadásul remek játékosokkal: Gordana Grubin vagy éppen Szlobodanka Tuvics például szinte még gyerekként került hozzám. Az egykori Jugoszláviában jól működött ez a rendszer – ezt kellene hozzánk is átmenteni, hangsúlyozva, hogy ez nem egy kísérlet, nem valami próbálkozás, hanem egy jól bevált, több fronton, érmekkel is bizonyított módszer.

Amellett, hogy az akadémia szervezése is embert próbáló feladat, valahogy nehéz volt elképzelnünk, hogy Rátgéber László egész nap egy irodában üldögél, veszi fel a telefonokat, és tárgyal különböző cégekkel, befektetőkkel, esetleg egy anyukának magyarázza, hogy ne idegeskedjen, jó helyen lesz a gyerek a pécsi akadémián – szóval, hogy nem bukkan fel a kispad közelében. Tavaszig mégis úgy nézett ki, hogy nem lesz időkérés, meg plexitáblára felrajzolt taktika azaz nem fog edzősködni a pécsi tréner. Aztán, szinte derült égből villámcsapásként jött a hír: a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányává választották.

– Maga a válogatott nem idegen tőlem, hiszen a női gárdát kétszer is vezettem, 1997 és 2004 között, illetve 2008-2009-ben. Hogy a férficsapat más? Nem annyira, mint sokan gondolják. Egyrészt voltak előttem edzők, például Meszlényi Róbert vagy Bencze Tamás, akiknek klubszinten sikeresen ment a váltás, sőt, Meszlényi szövetségi kapitány volt, másrészt itt is az kell, ami a lányoknál: következetesség és szakmai tudás. Szerintem a srácok elfogadnak, elismernek: igaz, nőkkel foglalkoztam eddig, de sokszoros olimpiai és világbajnokokkal. Az ego menedzselésénél természetesen megvan a különbség a két nem között, de itt a jó haver szigorú, de igazságos arcát kell, hogy adjam. De valahol mindenhol ugyanaz a mese vége: aki játszik, az elfogadja az edzőt.

Elhangzott a hívószó: „jó haver” – valóban az lenne a pécsi tréner? Tény és való, hogy mellette nem lehet unatkozni, véleménye mindenről van, legyen az a spagettiwestern, az angol punkzene legjobb lemezei, vagy éppen a budapesti Rolling Stones-koncert – és ezt soha nem is rejti véka alá.

– Régóta ahhoz tartom magam, hogy ami a szívemen, az a számon. Rájöttem ugyanis, hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis kifizetődő az őszinteség: akkor legalább az önazonosság megmarad – állítja Rátgéber. – Az összes korábbi nyilatkozatommal szembesíthet engem bárki: mindent vállalok azon mondataim közül.

Sokszor tévedtem, de mindig a szakmai önbecsülés és a tisztesség vezérelt. Erre is oktattam tanítványaimat. Szerintem mindenben az a fontos, hogy ott és akkor jól érezzem magam. Ha ez megvan, rendben is vagyunk. Az akadémiával kapcsolatban most pontosan ezt érzem: hogy a sok nehézség ellenére ez mégis csak egy jó dolog. Ez a sportágról magáról szól, nem az én személyes ambícióimról. Na, jó, kicsit persze arról is, mert úgy gondolom, nekem ez jelenti most az igazán nagy kihívást, egy ilyen rendszer létrehozása. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor a bajnoki címek, kupagyőzelmek mellett mást is leteszek az asztalra. Valami olyasmit, aminek hosszú távú hatása van.

Mecsekalja lemezgyűjtő punkja

Talán nem teljesen alaptalan az a feltételezésünk, hogy ha Rátgéber László valamilyen misztikus okból egészen fiatalon nem a kosárpályán köt ki, hanem egy füstös próbateremben, akkor ez az anyag egy sokadik lemezére készülő rockzenészről szólna.

A kosáredzőről sokan tudják, hogy az angol punklegenda, a The Clash óriási rajongója, lakásában az együttes plakátjai feszítenek a falakon, a polcokon bakelitlemezek és cédék sorakoznak. Rátgéber és az immár Kossuth-díjas rockzenész, Lovasi András (Kispál és a borz, Kiscsillag) barátsága sem újkeletű. Beszédes tény, hogy az egyre sikeresebb Fishing on Orfű fesztivál is kettőjük közös ötletéből nőtte ki magát.