Kosárlabda: hajtós év jön Cziglernek Nyíregyházán

– Adja magát a kérdés: miért éppen most?
– Nagyjából egy hónappal ezelőtt kerestek meg a Nyíregyháza vezetői, de igazából akkor még nem nagyon gondolkodtam a váltáson. Nem titok: én úgy terveztem, hogy Pécsett fejezem be a kosaras pályafutásomat. Itt élek, ide kötődöm ezer szállal, így aztán akkor még csak elméleti lehetőségként merült fel az elszerződés.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Czigler Nyíregyházán folytatja (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

– Aztán az elméletből hirtelen gyakorlat lett.
– Így van. Az idény vége felé már tárgyalni kezdtem a pécsi vezetőkkel és a trénerrel, Ivica Mavrenskivel is. A vezetőedző elmondta, hogy negyedik, ötödik számú centerként számolna velem, azaz gyakorlatilag a csapat minden magas embere többet játszana mint én. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő idényem Pécsett már a levezetésről szólna kizárólag. Én viszont úgy érzem, hogy van még bennem annyi, hogy normálisan, hajtósan végignyomjak egy évet.

– Egy évet? A hírek szerint Nyíregyházára kettőre írt alá.
– Igaz, de a második évben a terveim szerint már kicsit hátrébb vonulnék. Nem tettem le ugyanis a tervemről, az akadémiáról.

– Pécsett ez a terv a kezdeti lelkesedés után mintha kicsit elsikkadt volna.
– Csak hogy tisztázzuk: nem miattam sikkadt el. Én szerettem volna, ha megvalósul, ha a nyári táboromnak van valamilyen logikus folytatása. Ám úgy alakult, hogy végül nem lett ebből semmi. És akkor itt tegyünk pontot ennek a végére, mert ezután már konkrétumokról kérdezne, és én nem akarok senkit sem megbántani.

– Rendben, akkor kanyarodjunk vissza a jó dolgokhoz. Gondolom, azért vannak kellemes emlékei is Pécsről.
– Hogyne lennének! 1992-ben kerültem el innen, megfordultam Körmenden és Pakson is, s a mai napig vallom: jól döntöttem akkor, amikor három éve ide igazoltam. Dolgoztam Sztojan Ivkoviccsal, Kmézics Zoránnal, majd Ivica Mavrenskivel.

– Volt különbség a trénerek között?
– Rengeteg. Sztojan a futósabb játékot erőltette, Ivica a pozíciósat. Érdekes módon nekem az előbbi volt eredményesebb, a rájátszásban akkor dobtam több pontot.

– Szóval megy még a futás.
– Na, negyven percig már nem hiszem, hogy menne, de amikor a pályán vagyok, mindig visszaérek védekezni. Nemigen hiszek én abban, hogy az öreg játékossal már nem lehet mit kezdeni. Szerintem van jó, meg van rossz kosaras, ez alapján lehet csak különbséget tenni.

– Azért az idősebbeket jobban tisztelik. A bírók is, az ellenfelek is.
– Hát, nem tudom. A házon belül egyértelműen így van, hiszen én voltam a pécsiek csapatkapitánya, a fiatalok hallgattak rám, sokszor beszélgettem velük, és szerintem meg is fogadták, amit mondtam nekik. De hogy a bírók meg az ellenfelek? Erre azért nem vennék mérget.

– Nyíregyházán valószínűleg sok játéklehetőséget kap. Menni fog a játék? Nem esett ki a ritmusból?
– Á, szó sincs róla. Sőt, elárulhatom: most jöttünk haza a nyaralásból, és magam is meglepődtem, mennyire hiányzott már a kosárlabda. Éppen ezért nagyon várom már az első edzést Nyíregyházán. Nem titok: túlságosan sokat nem tudok a csapatról. A két év mellett elsősorban Sitku Ernő miatt szerződtem oda: az Ernőhöz fűződő barátságom és a korábbi játékkapcsolatunk sokat nyomott a latban. Amikor mi együtt játszottunk, Pakson vagy a válogatottban, akkor remekül kiegészítettük egymást. Őt tehát ismerem, és kezdésként ennyi elég is lesz.