A vécé úszik, a hangnem lekezelő - mesél tapasztalatairól olvasónk

A kislányom szívbeteg, Down-szindrómás. Ennek okán rendelkezünk is mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Vásárolni indultunk, de a kislánynak vécére kellett mennie. Az első emeleti mellékhelyiséghez siettünk. Miután korábban nem kellett mozgáskorlátozottként fizetnie, megkérdeztem, hogy be kell-e dobnom pénzt az automatába. Erre az ott szolgálatot teljesítő hölgy­től meg is kaptam a választ: 110 centiméternél magasabb a kislány, tehát kell fizetnie. Nem vitatkoztam, viszont kértem, hogy hadd kísérjem be. 

Elmagyaráztam, hogy Down-szindrómás, nehezen mozog, segítségre szorul. Erre a hölgy azt mondta, hogy rendben, de akkor nekem is kell fizetnem 200 forintot. Nem volt más választásom, nem vitatkoztam, a pénzt bedobtam. 
A mellékhelyiségbe érve jött a következő meglepetés: kettő vécé úszott a vízben. A harmadikból épp kijött egy hölgy, és mondta, hogy az a fülke nagyjából rendben van, be tud menni a kislány.

Kifelé jövet már ott volt egy férfi, aki vélhetően azért érkezett, hogy a vécé állapota miatt intézkedjen. Én is jeleztem neki, hogy a helyiség vízben áll, és tőle is megkérdeztem, hogy tényleg kell-e fizetni a kislány után, hiszen papírral is tudnám igazolni, hogy beteg. Ami ezután következett, az volt csak a hab a tortán: a férfi lekezelő hangnemben odavetette, hogy természetesen kell fizetni, hiszen „látszólag nincs semmi baja”. Rendkívül bántó volt ez a megjegyzés, illetve a hangnem. Összesen tehát 400 forintba került, hogy a sérült gyermekem használhassa az egyébként kritikán aluli állapotban lévő mellékhelyiséget. 

Ellenpéldát is tudnék mondani: a városszéli egyik nagyáruházban szintén automata üzemel a mosdóknál, de ott csak 100 forint a díj, és mindig makulátlan a tisztaság. Lenne tehát honnan példát venni! 

Név és cím a szerkesztőségben Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.