A csarnokba egy óra nem irreális - véli olvasónk

A közelmúltban felhívott a volt tanítványom, a Tüke-díjas, toronyórák és toronyzenék, „nagymestere”, hogy valakik megrendeltek nála egy toronyórát, amit valami oknál fogva nem vettek át. Felajánlaná, akár ingyen, vagy minimális térítés ellenében iskolának, vagy más közintézménynek. 

Az általam megkeresett egyik pécsi, külterületi iskola megígérte, hogy tárgyalni fognak róla. Ez a megkeresés azóta sem történt meg. Rákérdeztem a mesterre, hogy a felajánlás még most is fennáll-e. Válasza, igen. Itt az alkalom. Most már a vásárcsarnok vezetésén múlik – ha eldöntötték, hogy kell-e a falióra, vagy sem, és előbbi mellett teszik le a voksukat, a közvetítést szívesen magamra vállalom. 

Név és cím a szerkesztőségben