Együttműködés

2024.06.13. 14:59

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szeptembertől 9500 magyar fiatal vesz részt a Honvéd Kadét Programban

A Honvéd Kadét Programban szeptembertől már 9500 magyar fiatal fog a honvédelem hivatásával közelről megismerkedni - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kadétprogramhoz csatlakozó 150. iskola együttműködési megállapodásának aláírásán csütörtökön Budapesten.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Honvéd Kadét Programhoz csatlakozó 150. iskola, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásán a Honvédelmi Minisztériumban 2024. június 13-án

Forrás: MTI

Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Purger Tamás

Hozzátette: büszke arra, hogy immár a 150. iskola kapcsolódott a kadétképzésbe, ahol az első évfolyamosok már végeztek. 

Mint mondta, 

a Honvéd Kadét Program a honvédelmi ágazat egyik legsikeresebb programja. 

Orbán Viktor miniszterelnököt idézve hangsúlyozta, nem az a fontos, milyen világot hagyunk a gyermekeinkre, hanem, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra. Ennek a gondolatnak "nincs jobb, szívünkhöz közelebb álló példája és lehetősége, mint a Honvéd Kadét Program" - fűzte hozzá. 

A miniszter elmondta: a programhoz csatlakozó fiatalok tanulmányaik folytatása mellett döntöttek úgy, hogy a honvédelmi alapismeretek tantárgy keretében megismerkednek a honvédelmi szolgálattal, és önként csatlakoznak a honvédelem nagy családjához. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: 

a Honvéd Kadét Programhoz csatlakozó fiatalok - függetlenül attól, hogy később a katonai szakmát választják-e -, egész életükben magukban hordozzák a képzés során megszerzett értékeket, mint az összetartozás, a bajtársiasság és a hazaszeretet.

 Bárhová kerülnek is az életben, ez értéket jelent nekik és a társadalomnak is - jegyezte meg, hozzáfűzve, a program nyomán a fiatalok képesek lesznek az egyéni érdekeik elé helyezni a közösséget. 

A miniszter szólt arról is, a katonai hivatás rendkívül magasztos, az esküt tevők vállalják, hogy a hazát akár az életük árán is megvédik. Hozzátette: fontos a katonák anyagi elismerése, ezért a tárca arra törekszik, hogy a katonai pálya anyagi és társadalmi elismertségét tovább növeljék. 

Kiemelte: 

az önkéntes haderőben a hivatásos és területvédelmi tartalékosoknak nagy szükségük van a magyar fiatalokra, és bízik abban, egyre többen választják a katonai hivatást a kadét program résztvevői közül. 

Majosi Pálma, a berettyóújfalui tankerületi központ igazgatója arról beszélt, a tankerületi központhoz 43 intézmény tartozik és Derecskén már van egy intézmény, amely a 2019/2020-as tanév óta részese a programnak. Hozzátette: a program elősegíti és támogatja a hazafias nevelést, amit a tankerületi központhoz tartozó intézményekben szeretnének megvalósítani. 

Sárkányné Kertész Éva, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium igazgatója elmondta, a gimnáziumot 1947-ben hozta létre a város vezetése, erős társadalmi közakaratnak engedve. Az iskola az elmúlt csaknem nyolcvan évben folyamatosan megújult, és az iskola vezetői - mindig a társadalom kihívásaihoz alkalmazkodva - újabb képzéseket indítottak, biztosítva, hogy a gimnázium Hajdúszoboszló értelmiségi-szellemi központja lehessen - mondta. 

Hozzátette,

 büszkék az iskolába járó 540 tanulóra, akik Hajdúszoboszlóról és a környező településekről érkeznek. 

Kiemelte: az iskola oktatási célja az esélyteremtés, de nagy hangsúlyt fektetnek a hazafias nevelésre is, amely eddig is jelen volt az iskolában, de most ez ki tud teljesedni, az érdeklődők jobban elmélyülhetnek abban. 

Az együttműködési megállapodást a honvédelmi miniszter, Majosi Pálma, Sárkányné Kertész Éva, valamint Orosz Antal alezredes, az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred parancsnoka írta alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában